2013. december 1., vasárnap

5. rész


Amióta hazaértem csak Zaynen kattog az agyam. Eddig folyamatosan bunkó volt velem, most meg volt pár jó pontja; először is megmentett attól a görénytől - még, ha nem is tudta, hogy én vagyok az -, utána bocsánatot kért, sőt még el is hívott vacsorázni! Ez a fiú elég érdekes. És az igazat megvallva valami vonz hozzá. Itt, most nem a külsejére gondolok, hanem...nem is tudom. Talán a legmegfelelőbb szó az, hogy valami közünk van egymáshoz. Fogalmam sincs, hogy mi, de ezt érzem. 
Lenéztem magam mellé az ágyra... A kép még mindig ott pihent. Kezembe vettem, és megint csak nézegettem.
Már elakartam rakni a fiókba, amikor észrevettem, hogy valami van a hátuljára írva. "Örökké." De ez nem az én kézírásom volt. Valaki másé. Miért van az ott? És ki írta rá? Gondolkodásomból a csengő hangja zökkentett ki. Ez biztos Zayn lesz. Gyorsan elraktam a képet vissza a helyére, majd leszaladtam az emeletről. Kinyitottam az ajtót, és Zayn állt velem szemben.
- Szia! -mosolygott. Oh! Az a mosoly! Iszonyat szexi! Hogy...mi van? Szexi???? Perrie állj le! Totál megbolondultál! Szólt egy kis hangocska a fejembe.
- Szia! -köszöntem félénken.
- Meleged van? -kérdezte vigyorogva, miközben beengedtem.
- Nem. Miért? -ráncoltam össze a homlokom.
- Csak, mert picit mintha piros lenne az arcod.-vigyorgott tovább. Ne már, hogy elpirultam! Egyáltalán mi az, hogy MIATTA pirultam el? Jó, mondjuk igaz, hogy már kezd helyes lenni, de akkor is!!!
- Az...az csak pirosító.-próbáltam menteni a menthetőt.
- Ahhha...-kuncogott.
- Ömm...ja....-dörzsöltem az alkarom.-Vetkőzz le nyugodtan! Mármint...vedd...vedd le a pulcsidat, ha... ha meleged van.
- Oké.-nevetett ismét. Istenem Perrie! De idióta vagy!
- Kérsz valamit?
- Egy pohár víz jól esne.-mondta, miközben levette magáról a belebújós pulcsiját. Ahogy húzta le magáról a sötét anyagot kicsit a pólója is feljebb csúszott, így egy picit kilátszott az izmos hasa.
- Ömm...oké..-tértem magamhoz.-Akkor...hozom. Addig...addig ülj le a nappaliba, ha gondolod.
- Rendben-mosolyogva bólintott egyet.
Miután töltöttem kér pohárba vizet, visszaindultam Zaynhez. Épp, hogy megfordultam, és léptem egyet, elcsúsztam, és az összes víz a pólómon landolt, a poharak pedig összetörtek.
- Bassza meg! Ilyen nincs! -morgolódtam.
- Minden oké? -hallottam Zayn hangját.
- Igen. Persze. Mindjárt megyek.-válaszoltam. Mikor viszont álltam volna fel, beletenyereltem az üvegszilánkokba.-Picsába! -kiáltottam fel. Ezt nem hiszem el! Ez nem az én napom! 
- Jesszus! Jól vagy? -felnéztem, és láttam, hogy Zayn már "rohan" felém. Leguggolt elém, és megnézte a kezeim.
- Minden oké. Megmaradok.-válaszoltam.
- Van valami kötszered?
- A fürdőben.
- Akkor gyerünk! Hozzuk rendbe a kezed.-mondta, majd segített felkelni a földről.
Felmentünk a fürdőbe, Ő kivette a szekrényből az elsősegélydobozt, közben megnyitotta a csapot, hogy dugjam alá a kezem.
- Ma már másodjára segítesz rajtam.-néztem rá, miközben Ő a tenyeremre koncentrált. Erre csak halványan elmosolyodott, de még mindig a kezemet figyelte.-Köszönöm.-mondtam, mire nem mondott semmit, csak rám nézett, picit ismét elmosolyodott, majd aprót bólintott.
- Lehet, hogy tudnék még valamiben segíteni.-vigyorgott.
- Miben? -húztam fel mind a két szemöldököm.
- Adhatnék neked egy tanácsot.
- Milyen tanácsot?
- Mondjuk, hogy ha végeztünk a kezeddel, akkor átvehetnéd a pólód.-mosolygott.-Tudod a fehér textil, és a víz nincsenek jó barátságban. Nem mintha zavarna a dolog, csak gondoltam szólok.-nevetett. Lenéztem a pólómra, és az egész átlátszott!
- Ilyenkor áldom azt az embert, aki feltalálta a melltartót.-mondtam halál komolyan, amin Zayn csak még jobban nevetett.-Ne nevess! -nevettem már én is.
- Oké.-nevetett tovább.
Ahogy finoman itatta fel a vért a tenyeremről egy vattával, jobban szemügyre tudtam venni; tökéletes arc...izmos kezek....sok tetoválás... Igazi rossz fiú, akiket én annyira szeretek.
- Látom szereted a tetkókat.-néztem a kezét.
- Igen.-mosolygott.
- Csak a kezeiden vannak?
- Van a lábamon is, meg a felsőtestemen is. Sőt hátul a nyakamon is van.
- Majd megmutatod őket? -néztem rá, mint egy óvodás.
- Meg.-kuncogott.-És Te szereted őket?-kérdezte kis szünet után.
- Igen, nagyon. Gyengéim a tetkós pasik.  Az olyan...rossz fiús. És én szeretem a rossz fiúkat.-nevettem.
- És van is tetoválásod?
- Nincs még. Csak piercingem van.-mutattam az orromra.
- Én meg csípem a piercinges csajokat.-nézett rám vigyorogva.
- Az--az nagyon jó.-mondtam, amin Ő csak nevetett.-Most mi az?
-  Megint előbukkant a pirosítód.-francba!

~ * ~

Már a szobámban ülünk az ágyon, és beszélgetünk. Zayn szépen rendbe rakta a kezem. Szinte nem is fájt. Olyan gyengéd volt. Még a végén kiderül, hogy egy gondoskodó, aranyos srác, akinek még érzései is vannak.
- Szóval...-ültem törökülésbe.-Milyen pár dolgot akartál nekem megmagyarázni?-kérdeztem.
- Elég nehéz nekem erről beszélni.-ütötte le a fejét.
- Valami mély nyomot hagyott benned? 
- Nagyon is.
- Elmeséled? Vagy inkább nem akarsz róla beszélni?
- Elmesélhetem, hiszen megígértem. 
- Rendben. Figyelek.
- Nos...volt egy lány. Nagyon szerettem. Az életem adtam volna érte. Sőt még most is! Gyönyörű lány.-mosolyodott el.-Majdnem egy évig alkottunk egy párt. Minden szép és jó volt. Egész addig, amíg nem kaptam egy telefont. Az unokatesója hívott fel, hogy balesete volt. Bementem abba a kórházba, ahova vitték. Kiderült, hogy kómába esett. Akkor nagyon padlóra kerültem. Azt hittem, hogy ha leiszom magam, vagy ha belövöm magam, akkor jobb lesz. De ez nem így történt. Csak rosszabbodott a helyzet. A lány unokatesója ezután megtiltotta, hogy találkozzak vele - ami valljuk be, érthető. Öt év telt el a baleset óta. Azóta nem is hallottam a lány felől, csak egyszer. 
- Nagyon sajnálom Zayn.-éreztem, hogy könnyek gyűltek a szemembe. Meghatott az, amit mondott. Igaz, hogy szemét volt velem, de megsajnáltam Őt. Láttam az arcán, hogy még mindig szenved a lány hiánya miatt.
- Nem kell.-mosolygott rám.-Most már tudom, hogy jól van a lány. És ez nekem mindennél többet jelent.
- És...miért voltál velem olyan goromba?
- Talán...a drogok hiánya miatt. De ma mindenkivel ilyen voltam. Amit őszintén megbántam.
- Próbálsz leállni a drogokkal?
- Igen. Most, hogy megint megtaláltam a lányt, próbálom visszaszerezni. És ez csak úgy fog menni, ha leállok az ivászattal meg a drogokkal.
- Ő volt az első barátnőd?
- A második. Előtte volt még egy lány. De az csak gyerekszerelem volt.
- Vele már komolyabb volt?
- Komolyabb érzéseim voltak iránta, igen.
- És azóta nem is volt barátnőd?
- Nem vagyok rá büszke, de azóta csak egy éjszakás "kapcsolataim" voltak.
- Értem.
- Na és veled mi a helyzet? Van barátod?
- Nem, nincs.
- Mióta?
- Nem tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy volt-e.-az utolsó mondatomat szinte suttogva mondtam.
- Hogy-hogy?
- Ez egy hosszú történet.-sóhajtottam.
- Azt hiszem, hogy tudom, hogy miről beszélsz?
- Igen? -csodálkoztam.
- Nem emlékszel semmire a múltadból.
- Mi? Te ezt honnan tudtad? -azonnal ledöbbentem.
- Ömm... Mindegy. Nem lényeg. Én inkább, most megyek.-állt fel.-Későre jár.-indult az ajtó felé.
- Várj! Zayn! -pattantam fel a helyemről, és utána szaladtam.-Miről beszéltél az előbb?
- Semmiről. Felejtsd el! -vette fel a pulcsiját.
- De Zayn...
- Hygjuk Perrie.-bújt a cipőjébe.
- Zayn! Mondd el, hogy mi volt ez! -veszekedtem vele, közben pedig az ajtó elé álltam, hogy ne tudjon kimenni.
- Jó éjt Perrie! -puszilta meg a homlokom, majd finoman arrébb tolt, majd kilépett a házból.
- Zayn gyere vissza! -kiabáltam utána.
- Kutass a szekrényekben! Vagy gondolkozz! Megtalálod a választ a kérdéseidre! -szólt vissza, majd eltűnt a sötétben.
Mi a szar volt ez???? Honnan tudja, hogy nem emlékszek semmire? És mi az, hogy gondolkozzak? Miről beszélt ez a srác? "Kutass a szekrényekben!... Gondolkozz!" Csak ezek a mondatok jártak a fejemben. Felrohantam a szobámba, és elkezdtem kutatni. Minden egyes szekrényt felforgattam, de sehol nem volt semmi. Aztán benéztem az ágyam alá, ahol találtam egy sötétbarna színű fa ládikát, ami kulccsal volt lezárva. Csak az volt a baj, hogy nem volt meg a kulcs. Beszaladtam a fürdőbe, kerestem egy hullámcsatot, majd visszasiettem a szobámba. Feldobtam a ládát az ágyamra, majd megpróbáltam kinyitni. Nagy nehézségek, és káromkodás után sikerült kinyitnom. A tetején csak családi fotók voltak. Anyuékról...nagyszüleimről... Aztán érdekesebb dolgokat találtam. Volt egy kép, amin épp Liammel fagyiztunk. Aztán jött egy másik; Niallel teli szájjal vigyorgunk. A következőn Harry puszit ad nekem. A másikon én adok puszit Louisnak. Aztán Zayn a hátán visz. Josh-sal és Zaynnel hóembert építünk. Tábortűz, ahol Niall gitározik, Josh pedig két botot tart a kezében, és - szerintem - dobol egy farönkön. Zaynnel csókolózunk, a háttérben pedig Josh és Niall mutogatnak. Harry, Liam, és én. Zayn ki sminkelve, közben én puszit adok neki. Harry festi a körmöm. Mik ezek a képek? Aztán találtam egy kis cetlit...
Örökké szeretni foglak Pezz!
Zayn.
Találtam még egy képet, és még sok-sok képet, amin a fiúk is szerepeltek. Mi ez az egész? Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az arcomon folyik valami. Annyira felzaklatott ez az egész, hogy elkezdtem sírni. 
Miután kicsit megnyugodtam elhatároztam, hogy átmegyek a fiúkhoz. Fogtam a táskám, beledobáltam az összes fényképet, levelet, és minden mást, ami a dobozban találtam, felöltöztem, majd elindultam a fiúkhoz.

~ * ~

Mikor a házhoz értem eszeveszettül nyomtam a csengőt, és dörömböltem az ajtón. Kis idő múlva hangokat hallottam, de én még akkor sem szálltam le a csengőről.
- Jesszusom! Megyek már! -hallottam Josh mérges hangját.-Perrie! Mit keresel itt? -dörzsölte a szemét. Ezek szerint már aludt.
- Mindenki itthon van? -nem is foglalkoztam a kérdésével. 
- Igen.
- Bemehetek?
- Persze.-állt arrébb, hogy bemehessek.-Baj van?
- Szólnál a fiúknak?
- Hogyne, de történt valami?
- Elmondom, csak szólj a fiúknak kérlek! -erre nem mondott semmit, csak felment az emeletre, addig én leültem a nappaliba. Pár perc múlva Josh már a fiúkkal tért vissza.
- Kislány, én komolyan imádlak, de tudod, hogy mennyi az idő? -nyöszörgött az alsógatyás szöszi.
- Már bocs, de most nagyon nem tud érdekelni, hogy mennyi az idő.
- Történt valami? -kérdezte Liam, miközben leült mellém, és a többiek is helyet foglaltak.
-  Igen Liam, történ!
- Micsoda?-Harry.
- Rájöttél, igaz? -kérdezte Zayn.
- Mik ezek? -nem is foglalkoztam Zayn kérdésével, csak kiborítottam az asztalra a képeket. Mindenki a kezébe vett egy-egy képet, és azonnal lesápadtak.-Ti vagytok a képeken velem?
- Igen, mi, de...-próbált magyarázkodni Louis, de én nem hagytam.
- Miért? Mi közöm van hozzátok? Ma találkoztunk először, de akkor miért vannak olyan képeim, amin veletek vagyok? -fakadtam ki.
- Perrie kérlek nyugodj meg! -próbált nyugtatni Liam.
- Magyarázzátok el, hogy mi ez az egész! -kiabáltam.
- Perrie! -sóhajtott Liam.-Nem is tudom, hogy hol kezdjem...
- Hagyd Liam! Majd én.-szólalt meg Zayn, mire minden figyelmemet rá irányítottam.-Nos...kezdem a legelején. 13 éves lehettem, amikor megismertelek. Új lány érkezett a suliba. A tanár mellém ültetett Téged. Teltek a napok, és nagyon jóba lettünk. Én voltam a legjobb barátod. Aztán a középsuliba is együtt mentünk. Ott ismerkedtem meg a többiekkel is. Már nyolcadikban beléd voltam esve, de nem mondtam el neked. Aztán kilencedikben elhívtalak moziba, ahol össze is jöttünk.-mosolyodott el.-Mi így heten voltunk a legjobb barátok. Mindig együtt lógtunk. Emlékszel a lányra, akiről ma meséltem Neked? -kérdezte, mire én csak bólintottam egy aprót.-Az a lány Te vagy Perrie. Egy hónap híján lettünk volna egy évesek, amikor Liam felhívott, hogy baleseted volt. Egy téli napon a  szüleiddel mentél volna valahova autóval, de karamboloztatok egy másik kocsival. Anyukád a helyszínen meghalt, apukád pedig a kórházban. Te két hétig kómában voltál. Akkor mind a hatan mélypontra kerültünk, de leginkább én - amit mondtam is Neked. Aztán ugye Liam eltiltott Tőled, de felhívott, amikor felébredtél. Viszont nem szolgált jó hírekkel. Azt mondta, hogy nem emlékszel semmire, és senkire. Még aznap bementem hozzád...vagyis mentünk. Próbáltuk elmagyarázni, hogy mi történt, de Te csak a szüleidet akartad, nekünk meg hittél, és elküldtél minket. Azt mondtad, hogy egyikőnkre sem vagy kíváncsi, és csak annyit akarsz, hogy ne keressünk soha többet. Mi pedig tiszteletben tartottuk a kérésedet, még ha nehezünkre is esett. Egészen idáig.-a végén már nagyon sírtam. De a többiek is megkönnyezték a dolgot.
- Igaz ez Liam? -néztem a fiúra, aki könnyes szemekkel nézzet vissza rám.
- Az utolsó szóig igaz.-suttogta.
- Annyira sajnálom.-zokogva felálltam Liam mellől, és Zayn karjaiba borultam.
- Mégis mit? -szipogta.
- Azt, hogy ide juttatalak. Miattam drogozol...iszol...cigizel... Miattam van az egész. Én vagyok az oka mindennek.
- Ne hibáztasd magad Pezz! -puszilt a hajamba.
- De igen! -engedtem el.-És Ti se haragudjatok rám fiúk! -fordultam a többiekhez.
- Nyugodj meg Perrie! Nem haragszunk rád. Igaz fiúk? -kérdezte Liam a többiektől.
- Egyáltalán nem haragszunk. Örülünk, hogy visszakaptunk.-állt fel Niall a helyéről, és szorosan megölelt.

~ * ~

- Perrie! Perrie ébresztő! -hallottam egy ismerős hangot. Kinyitottam a szemem, és Niall mosolygós arca tárult elém.
- Hmm?? -morogtam.
- Elaludtál a vállamon.-szólt Liam.-Menj fel valaki szobájába, és pihenj le.
- Mindjárt...-ásítás-megyek haza, csak összeszedem magam. 
- Szerintem jobb lenne, ha most itt aludnál velünk.-Josh.
- Nem akarok zavarni. Meg a helyet sem akarom foglalni.
- Most szórakozol? Hol zavarnál ugyan? -szólt ismét Liam.
- De még semmi cuccom sincs itt.
- Majd valamelyikőnk ad neked pizsamának valót.
- Jó. Rendben. De csak, akkor ha nem zavarok.
- Dehogy zavarsz! -szólalt meg végre Louis is.
- És... Zayn merre van? -néztem körül.
- A konyhában.-mondta Harry.
- Oké. Akkor mindjárt jövök.-mondtam, majd felálltam Liam mellől, és elindultam a konyha felé. Mikor beértem láttam, hogy Zayn az asztalnál ül, könyökeivel támaszkodott az asztalon, és a karkötőivel babrált. Nem vett észre, így pár másodpercig csak néztem Őt.-Szia! -köszöntem végül, de csak halkan. Felém nézett, és halványan elmosolyodott.
- Szia! Felkeltél?
- Ühüm. Zavarlak?
- Nem, dehogy! Ülj csak le.
- Beszélhetnénk? De valami nyugisabb helyen, ahol kisebb az esélye, hogy megzavarnak.
- Persze. Menjünk fel a szobámba.-állt fel az asztaltól. Én csak bólintottam egyet, majd elindultunk a szobájába. Mikor beértünk mondta, hogy üljek le a hatalmas franciaágyára. Leültem, Ő pedig mellém.-Szóval? Miről szeretnél velem beszélni?
- Nem is tudom... Egyszerűen...alig tudom felfogni ezt az egészet. Hihetetlen, hogy Te és én valaha együtt voltunk. Amikor először mondtad, el sem akartam hinni. Aztán elkezdtem gondolkozni. Így már értelmet nyert a kis cetli is, meg a kép is, ami a szekrényemben van, és aminek a hátuljára az van írva, hogy örökké. Na meg persze a többi kép is logikus most már. De mégis annyira hihetetlen.
- Van róla fogalmam, hogy most mit érezhetsz. Össze vagy zavarodva.
- Igen. Nagyon is. És lelkiismeret furdalásom is van.
- Miért?
- Mert...mert, hogy akkor csak úgy elküldtelek Titeket. Főleg Téged, aki elméletileg a barátom volt.
- Nézd Perrie! Ez miatt ne legyen lelkiismeret furdalásod. Nem emlékeztél ránk. Nem tudtad, hogy kik vagyunk. 
- De Zayn! Majdnem egy évig voltunk együtt! És én semmire sem emlékszem ebből az egy évből! Egyetlen napra sem.-kezdtem ismét könnyezni.-És a tudat, hogy miattam vagy most ott, ahol vagy...egyszerűen kikészít. Annyira nagyon sajnálom Zayn.-zokogtam.
- Hé! -ölelt át.-Ne sírj! 
- De elbasztam az életed, hát nem érted? -szorítottam két oldalt a pólóját.
- Nem basztad el az életem. Megtanítottál szeretni. És ez alatt az öt év alatt nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád.
- Komolyan mondod Zayn? -szipogtam.
- Igen.-suttogta.
- Ennyire szerettél engem?
- Nagyon szerettelek Perrie.
- Annyira rossz, hogy nem emlékszek azokra az időkre.
- Ez nem a Te hibád.-simogatta a hátam. Egy jó ideig még ölelkeztünk, majd mikor már megnyugodtam elengedett.
- Zayn! Nagy baj lenne, ha ma itt aludnék? -kérdeztem.-A fiúk mondták, hogy aludjak itt, de gondoltam Téged is megkérdezlek.
- Nyugodtan itt aludhatsz.-mosolygott.-Engem ugyan nem zavarna.
- Köszi.-mosolyogtam halványan. Ő erre csak bólintott egy aprót, és elmosolyodott.-Na, akkor én megyek is. Hagylak aludni.-álltam fel az ágyról.
- Hova mész? -kérdezte.
- Kérek Liamtől valami pizsama szerűt. Meg meghúzom majd magam a kanapén.-válaszoltam.
- Adok én pizsamát. Meg itt is aludhatsz nálam. Elég nagy ez az ágy.
- A pizsamát azt megköszönném, de szerintem jó lesz nekem a kanapén is.-mosolyogtam.
- Biztos vagy benne?
- Igen.-bólintottam.
- Rendben. Akkor keresek valami ruhát.-állt fel az ágyról, majd a szekrénye felé indult.-Jó lesz, ha adok egy pólót meg egy rövidnadrágot? -kérdezte, miközben a szekrényében kutatott.
- Persze.-válaszoltam. Pár másodperc után a kezembe adott egy fekete pólót meg egy fehér rövidnadrágot.-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
- Nincs mit.-mosolygott vissza.
- A...fürdőt megtudnád nekem mutatni?
- Van a szobámhoz is egy, meg van egy kint a folyosón is. Melyiket szeretnéd?
- Nekem mindegy. Jó lesz a Tiéd is, ha nem gond.
- Akkor ott, az az ajtó lesz az.-mutatott egy fehér ajtóra.
- Oké. Köszi.-mosolyogtam, majd elindultam a fürdőbe.
- Ha valamire szükséged van, akkor csak szólj.
- Rendben.-mondtam, majd magamra zártam az ajtót. Levettem a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a hideg, és a meleg vizet, majd csak élveztem, ahogy a langyos víz végigfolyik a testemen. Pár percig csak a csempének dőlve álltam, és lazítottam. Miután rendesen lezuhanyoztam, elzártam a csapot, és már léptem volna ki a kabinból, amikor is eszembe jutott, hogy nem kaptam törölközőt.-Zayn! -szóltam ki a fiúnak.
- Tessék? -szólt vissza.
- Nem kaptam törülközőt.
- Oh! Tényleg. Egy perc.-mondta. Pár másodperc múlva kopogott is az ajtón.
- Bemehetek?
- Ömm.... Igen.-szóltam kicsit félénken.
- Ott lesz a mosdókagyló mellett.-mondta, majd már csak annyit hallottam, ahogy becsukta az ajtót. Óvatosan kidugtam a fejem a kabinból, hogy megbizonyosodjak róla, hogy már kiment. Mivel rajtam kívül nem volt bent senki, ezért gyorsan kiléptem a zuhany alól, majd megszárítottam, és felvettem Zayn ruháit, amiket adott. Miután mindennel készen voltam, megfogtam a ruháim, és kibattyogtam a fürdőből.
- Gyors voltál.-mosolyogva emelte át a tekintetét a tévéről rám.
- Igyekeztem.-mosolyogtam vissza.-Ömm...köszönöm a ruhákat meg minden.
- Nincs mit.-mosolygott tovább. Pár pillanatig, csak csendben bámultuk egymást. Ő mosolygott, én meg csak néztem Őt.
- Ömm...-tűrtem egy tincset a fülem mögé.-Jó illata van a tusfürdődnek.-szép volt Perrie! Ennél hülyébb témát nem is hozhattál volna fel. Idióta.
- Tetszik? -vigyorgott.
- Ühüm.-bólintottam.
- Akkor jó.-mosolygott.-Most már olyan illatod van, mint nekem.-nevetett.
- Igen.-picit én is nevettem. Ezután ismét csak néztük egymást.-Na, de én...megyek... Kérek Liamtől valami takarót meg párnát.
- Oké.-bólintott.
- Még egyszer, köszi.-nyitottam ki az ajtót.
- Szívesen.-mosolygott, majd én kiléptem a szobájából. Nem tudtam elindulni a szobája elől. Csak álltam, az ajtó előtt, és néztem ki a fejemből.
Oh Istenem! Azt hiszem, hogy bejön nekem ez a fiú. Sokkal jobban tetszik, ha ilyen kedves velem, mint most is. És a tudat, hogy egyszer együtt voltunk....pici mosolyt csal az arcomra, de mégsem. Szeretnék emlékezni arra az időre. Biztos, hogy nagyon jó volt. 
Nagy nehezen összeszedtem magam, majd bekopogtam Liam szobájába. Megkértem, hogy adjon nekem valami takarót, meg párnát. Először ellenkezett velem. Azt akarta, hogy majd én aludjak az Ő szobájában, Ő pedig majd lemegy a kanapéra, de nem engedtem neki. Nagy könyörgések után adott egy takarót meg párnát, majd lekísért a nappaliba. Én lefeküdtem a kanapéra, Ő pedig leült a lábamhoz. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán jó éjt kívántunk egymásnak, megpuszilta a homlokom, és felment aludni, kis idő múlva pedig én is elaludtam, úgy, hogy Zayn pólójának a nyakát szagolgattam, ami rajtam volt. Olyan jó az illata.

2013. november 28., csütörtök

4. rész


Ahogy hazaértem azonnal lerúgtam magamról a cipőmet, felakasztottam a dzsekimet a fogasra, kiraktam a zsebemből a kulcsokat, majd a konyha felé vettem az irányt. Kinyitottam a hűtőt, ahol legalább három percet álltam, és gondolkoztam, hogy mit egyek, majd egy szendvics mellett állapodtam meg.
Épp, hogy megcsináltam magamnak a szendvicset csengettek. Hát ezt nem hiszem el! Nem tudott volna várni még úgy öt percet, amíg megeszem a kajámat?! Puffogva az ajtó felé sétáltam, majd kitéptem azt a keretből. Már mérgesen kérdezni akartam az illetőt, hogy "Mi van???", de ismét megláttam a göndör fürtöket, és meg sem tudtam szólalni. Hé! Mi van velem? Mi az, hogy meg sem tudtam szólalni?...
- Harry! Hát te? -csodálkozva bámultam a mosolygós, magas, göndör srácra velem szemben.
- Szia Perrie! -mosolygott tovább.-Bejöhetek?
- Ööö.. Aha.-mondtam, közben pedig kijjebb tártam az ajtót, hogy bejöhessen.-Kérsz inni, vagy enni valamit?
- Nem, köszi.
- Én viszont most akartam volna enni, mert farkaséhes vagyok, szóval nagy baj lenne, ha én közben majszolnék valamit? -indultam meg a konyha felé.
- Nem, dehogy! És bocsi, hogy rosszkor jöttem.-ültünk le az asztalhoz.
- Semmi baj. Nem zavarsz. De pontosan miért is jöttél? -haraptam a szendvicsembe.
- Csak megakartam nézni, hogy jól vagy-e.
- Miért ne lennék jól?
- Zayn elég csúnyán viselkedett veled.
- Ja, az engem nem izgat. Hidegen hagy. Még egy ember, aki utál. Nagy ügy! Már megszoktam.-vontam meg a vállam.
- Ezt, hogy érted?
- Nincsenek barátaim. Tök egyedül vagyok. Nem szeret senki.-mondtam, mintha ez olyan természetes lenne.
- De miért?
- Mert elég érdekes személy vagyok. Kicsit - úgymond - sötét természetű. Voltak barátaim - állítólag -, de Őket is eltaszítottam magamtól. Családom meg nincs. Vagyis most már ott van Liam, de nem tudom, hogy mondhatom-e már Őt a családomnak.-nevettem el a végét.
- Hogy érted azt, hogy "állítólag" voltak barátaid?
- Nem emlékszek rájuk.
- Miért?
- Ebbe, most inkább ne menjünk bele.
- Nem szeretnél róla beszélni?
- Nem igazán.
- Rendben. Bocs, ha tolakodó voltam.-szabadkozott.
- Semmi baj. Nem voltál tolakodó, csak tudod nem szeretek erről beszélni. Meg még nem is vagyunk olyan kapcsolatban, hogy mindent elmondjak magamról Neked. Félreértés ne essék! Nincs bajom veled! Csak zárkózott típus vagyok, és nem szeretem kiteregetni a magánéletem.
- Ez érthető. De remélem, hogy egyszer leszünk olyan jóban, hogy elmondasz nekem ezt-azt, és majd megbízol bennem.-mosolygott.
- Majd kiderül.-mosolyogtam én is. Pár másodpercig csak csendben néztük egymást, amitől kicsit zavarba is jöttem, így inkább felhoztam valami témát.-Amúgy... Az a majom mit szólt, hogy elmentem onnan?
- Ki? Zayn?
- Ja. Gondolom örült neki.
- Nem mondott semmit. De rendesen lecsesztük.
- Mert?
- Mert nem volt joga így viselkednie veled.
- Nem is értem, hogy miért volt baj az neki, hogy én ott vagyok.
- Én sem.
- Apropó! Ti honnan tudtátok a nevem? -hunyorítottam.-Oké, hogy Liam tudta, de Ti?
- Ömm... Liam... Liam mesélt rólad... És amikor megláttalak gondoltam, hogy Te...vagy az.-pár pillanatig, csak fürkésztem a tekintetét. Valamit titkol ez a srác.
- Már megint fura vagy Styles.
- Én már csak ilyen fura fazon vagyok.
- Aha. Ha Te mondod.
- Na jó! Szerintem én most megyek.-állt fel az asztaltól.
- Nem ráérsz?
- A fiúk nem tudják, hogy hol vagyok. Már biztos keresnek.
- Nagyfiú vagy már. Tudsz magadra vigyázni. Vagy nem?
- De, tudok, csak... mindegy. Mennem kell.
- Hát oké.-álltam fel én is.
- Remélem, hogy még találkozunk.-állt meg az ajtóban.
- Ha az a pöcs haverod nem lesz a közelben, akkor lehet.-nevettem.
- Vele ne is foglalkozz. Egy idióta.
- Ebben van valami.-mondtam, mire csak elmosolyodott.
- Na de tényleg megyek. Akkor majd valamikor összefutunk.
- Oké.
- Jó legyél!
- Megpróbálok.-nevettem.-Puszilom Liamet meg a többieket is. Kivéve...
- Zaynt.-fejezte be a mondatomat.
- Igen.-nevettem.
- Oké. Átadom nekik.-mosolygott.-Na jó éjt!

- Neked is.-mondtam majd már el is tűnt.

~Harry szemszöge~


Mikor a házunk elé értem láttam, hogy még mindenhol égnek a lámpák. Benyitottam az ajtón, leszültem magamról a cipőmet meg a kabátomat, majd bementem a nappaliba, ahol Liam, Niall, Louis, és Josh voltak.
- Hol van Zayn? -kérdeztem, miközben leültem az egyik fotelba.
- Fent a szobájában.-Niall.
- Mit intéztél Perrie-nél? -kérdezte Liam.
- Mindjárt mondom.-mondtam a srácnak.-Malik! -kiabáltam fel az emeletre.
- Mi van? -jött a nem éppen kedves válasz.
- Gyere le! 
- Minek?
- Csak told már ki a segged abból a szutykos lyukból.-nem kellett egy perc, de már hallottam, ahogy a lépcsőn trappol lefelé.
- Mi van? -állt meg a nappali ajtajában.
- Ülj le! -utasítottam, mire le is ült Josh mellé.
- Na? 
- Először is, ha kérhetem ne flegmázz!
- Nem vagy az apám.-jött az egyszerű válasz.
- Zayn! -szólt rá Josh.
- Oké. Bocs. Szóval? 
- Beszéltem Perrie-vel.
- És? 
- Bocsánatot kellene kérned Tőle.
- Mert? -húzta fel mindkét szemöldökét.
- Mert egy rohadék voltál vele.
- De nincs hozzá közöm.
- De, van közöd hozzá.-szólt Liam.
- Szereted? -kérdeztem.
- Hogy szeretném már? Normális vagy?
- Szóval nem kell neked?
- Dehogy kell! 
- Ezek szerint kitartasz a pia, a cigi, meg a sok drog mellett - az útszéli kis kurvákat meg ne is említsem - minthogy inkább megszereznéd Perrie-t, aki egy normális lány? -szólalt meg Niall is.
- Igen Niall, kitartok mellettük. De ehhez nem sok közötök van szerintem.
- De igen is van Zayn. A barátaid vagyunk. Csak segíteni akarunk neked.-mondta Liam.
- Ha a családomra nem hallgattam, szerintetek majd rátok fogok?
- Örülnénk neki.-Josh.
- Jó nekem ez így. Szóval, ha lehet ne szóljatok bele az életembe. Egyikőtök sem az apám, sem az anyám. Csak a haverjaim vagytok.-mondta, majd fogta magát, és elindult az emeltre.
- De a legjobb haverjaid vagyunk! -ordítottam utána. 
- Ha tényleg azok vagytok, akkor békén hagytok! -kiabált vissza már az emeltről.
- Ez teljesen megkattant.-állapította meg Josh.
- Szerintem megint drogozott.  
- Szerintem meg pont ez az, hogy nem. Olyankor szokott ilyen ingerült lenni, amikor már régen nyomta be magát.-mondtam.
- Ja. Meg szerintem Perrie váratlan érkezése is rátett neki egy lapáttal.-Louis.
- Aha. Szerintem is.-bólogattam.
- Kurva jó érzés, hogy az állítólagos legjobb haverjaim kibeszélnek a hátam mögött.-állt meg Zayn a nappali ajtajában karba tett kézzel. 
- Zayn! Mi csak...-kezdte Liam, de nem tudta befejzni.
- Hagyjuk, oké?! Inkább lelépek.-mondta, majd a kabátjáért és a cipőjéért nyúlt.
- Hova mész? -kérdezte Tőle Niall.
- Sétálni.-jött az egyszerű válasz.
- Te nem szoktál csak úgy sétálni.-mondtam, miközben Ő a cipőjét húzta fel.
- Hát most fogok.
- Biztos, hogy nem fűért, vagy porért mész? -Josh.
- Nem Josh! Nem oda megyek! -akadt ki Zayn, majd kiment a házból és ránk vágta az ajtót.

~Perrie szemszög ~

Miután Harry elment, lefeküdtem a kanapéra, és megnéztem egy filmet. Ahogy a filmet is megnéztem gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni, mert nagyon unatkoztam. Ezért rossz, ha teljesen egyedül van az ember. Felmentem a szobámba, leültem az ágyamra, és csak néztem ki a fejemből. Aztán eszembe jutott a kép. Kihúztam a fiókot, kivettem belőle a képet, és csak néztem. Mi közöm nekem ehhez a fiúhoz? Honnan tudta a nevem? És miért volt velem olyan gonosz? Tettem volna valamit ellene? Ha igen, akkor mit? Istenem! Utálom az életem! Ledobtam a képet magam mellé az ágyra, felálltam, lementem a földszintre, felvettem a dzsekimet meg a cipőmet, zsebre vágtam a kulcsaim, és kiléptem a házból. Ki kell szellőztetnem a fejem!

Miközben sétáltam a sötét utcákon, és gondolkoztam, egy férfi hang megszólított.
- Hé! Édes! -hátrafordultam a hang irányába, de nem láttam, hogy ki az, így inkább tovább battyogtam, de a pasas csak nem nyugodott le.-Szöszi! Te ott előttem! Igen kis formás hátsód van! -egyre közelebbről hallottam a hangot, így gyorsabb tempóra kapcsoltam.-Nincs kedved egy menethez?
- Kopj le, barom! -emeltem felé a középső ujjam.
- Na mi van kis csaj? Csak nem beijedtél? -nevetett.
- Kopj már le! kiabáltam. Egyszer csak valaki megfogta a csuklómat. Ujjai mélyen a bőrömbe passzírozódtak, és egy sötét sikátor felé húzott.-Eressz már el Te barom! -visítottam, ahogy a falnak nyomott. Mind két kezemet nekinyomta a falnak a fejem mellett, testét pedig az enyémnek nyomta. Mozdulni sem bírtam.
- Nem csak hátulról vagy jó.-fúrta arcát a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Undorodtam a helyzettől. 
- Takarodj már! -próbáltam ellökni magamtól, de nem ment.
- Nyugi Bébi! Csak egy menet az egész. Neked is jó lesz, meg nekem is.-vigyorgott, majd a nyakamnak esett.
- Nem lesz egy menet sem! -ficánkoltam közte, és a fal között.
- Mondod Te.-vigyorgott, majd elkezdte lehúzni a dzsekim cipzárját. 
- Húzz már a francba! -ordítottam, mire megjelent a sikátor végén egy sötét alak.
- Hé! Mi folyik itt? -szólt az ismeretlen.
- Semmi közöd hozzá.-nézett a támadóm az ismeretlen felé.-Na húzz innen.-biccentett fejével, majd figyelmét ismét nekem szentelte.
- Kérlek segíts! -könyörögtem, mire közelebb jött az illető.
- Na jól van haver! Ennyi volt! Engedd el a lányt.
- Mert, ha nem, akkor mi lesz? -eresztett el végre a támadóm.
- Rohadtul szétverlek!
- Pff... Na pattanj innen.-mondta a támadóm, és ismét a nyakamnak esett, amitől én csak nyöszörögtem. Hirtelen a megmentőm leszedte rólam azt a férget, lelökte a földre, és - nekem háttal - elém állt. Akkor tudatosult bennem, hogy a megmentőm nem más, mint Zayn! Iszonyatosan meglepődtem.
- Na takarodj innen, ha nem akarod, hogy szétverjem a képedet! -mondta Zayn a gyereknek. A srác nagy idegesen feltápászkodott a földről, majd elment onnan.-Jól vagy...-fordult velem szembe -Perrie?! -csodálkozott.-Mit keresel itt?
- Láthatod, hogy nem önszántamból jöttem ide.-húztam fel a dzsekim cipzárját, majd elindultam hazafelé. 
- Nehogy megköszönd! -szólt utánam.
- Kösz.-morogtam az orrom alatt, majd mentem tovább.
- Ennyi? -szólt ismét, mire megfordultam.
- Mit vártál? Hogy majd a nyakadba ugrok vagy mi? Elég nagy pöcs voltál ma velem, és most is csak azért segítettél, mert nem tudtad, hogy én vagyok az! -fakadtam ki, közben egyre közelebb léptem hozzá.
- Nem, nem vártam, hogy a nyakamba ugorj! De azért egy 'Köszönöm Zayn, hogy megmentetted a seggem' igazán jól esett volna!
- Nekem is jobban esett volna, ha mondjuk csak egy sziát vágtál volna hozzám.-erre nem mondott semmit, csak bámult rám.-Látom veled is lehet beszélni.-forgattam a szemeim, majd elindultam hazafelé.

Már majdnem otthon voltam, amikor valaki utánam szólt.
- Hé! Várj! -hátrafordultam, és láttam, hogy Zayn rohan utánam.
- Mit akarsz? -nem álltam meg, csak haladtam tovább.
- Először is azt, hogy állj meg végre!
- Tessék! Megálltam! És most? -álltam előtte karba tett kézzel.
- Nézd Perrie! Ne haragudj rám a mai nap miatt! Elég feszült voltam ma, és amikor megláttalak nálunk, kicsit kiakadtam.
- De miért? Mi bajod van velem?
- Ez hosszú történet.
- Van időm.
- De nekem nincs.
- Pff! -fintorogtam.
- A lényeg, hogy bocsájts meg. És gyere el velem holnap vacsorázni.-mondta halál komolyan, amin én nagyon meglepődtem. Hogy én menjek el Vele vacsorázni ezek után? Normális ez?
- Te jól érzed magad Zayn? Azt hiszed, hogy egy bocsánatkérés, és egy vacsorameghívás kárpótol?
- Kérlek! -suttogta.-Utána, ha akarod örökre békén hagylak, csak előtte engedd meg, hogy megmagyarázzak pár dolgot.
- Magyarázd meg most!
- Jó.-sóhajtott.-Elmondok pár dolgot.
- Remek! Akkor gyere át!
- Oké. Gyorsan hazaszaladok a mobilomért, mert az otthon maradt, meg szólok a fiúknak, és jövök.-indult hazafelé.
- Várj! Tudod a címem? -szóltam utána.
- Majd...majd megkérdezem Liamet vagy Harryt. Na szia! -mondta, majd már el is tűnt.


2013. augusztus 17., szombat

3. rész

- Akkor... Jössz hozzánk? Bemutatnálak a fiúknak.-Liam.
- Nem is tudom Liam. Lehet, hogy nem örülnének nekem.-húztam a számat.
- Biztosan szívesen fogadnának.-mosolygott rám biztatóan.
- Jó. Rendben. Hazamegyek veled.
- Remek.-mosolygott tovább.
- De ha valamelyikőjük is csúnyán néz majd rám, én lelépek.-emeltem az égnek a mutatóujjam.
- Oké.-bólintott. Felálltunk a padról, majd elindultunk. Útközben végig csak beszélgettünk. Megtudtam azt is, hogy egy Josh nevezetű fiú is velük lakik, de Ő csak néhanapján van ott. Elmesélte azt is, hogy a fiúkat már a testvéreiként szereti, és hogy nem akarja, hogy ez a barátság valaha is megszakadjon. Bárcsak én is így érezhetnék valaki, vagy valakik iránt! Mesélt a családjáról is, de nem sokat, mert időközben megérkeztünk.-Nos....itt is vagyunk.-vette elő a kulcsait a zsebéből. Bedugta a kulcsot a lyukba, majd elfordította azt, és benyitott a házba.-Hölgyeké az elsőbbség.-mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót, majd beengedett. Ahogy beléptem az ajtón, rögtön megcsapta az orromat az a férfi illat.
- Ez az illat...-szippantottam a kellemes levegőbe.
- Büdös van? Mondtam Niallnek, hogy ne hagyja szét a zokniait.
- Nem, ez nem az.-nevettem.-Ez ilyen kellemes férfi illat.-mosolyogtam.
- Ja, akkor jó.-nevetett Ő is, miközben levette a cipőjét.
- Kivel beszélgetsz Liam? -hallottam egy mély férfihangot.
- Mindjárt elmondom.-szólt vissza az illetőnek.-Gyere! Máris bemutatlak valakinek.-mosolygott, majd intett, hogy kövessem. A nappali felé vette az irányt, így én is követtem. Mikor beléptünk a tágas helységbe, egy göndör hajú szexisten ült a kanapén, miközben tévét nézett. Ahogy meghallott minket, rögtön odakapta fejét. Göndör tincsei a szemébe hullottak, amiket gyorsan kisöpört onnan. Amikor rám nézett azt hittem, hogy meghalok. Gyönyörű szép zöld szemei voltak.
- Perrie...-suttogta, miközben engem bámult.
- Honnan tudod a nevem? -kérdeztem Tőle. Még be sem mutatkoztam neki. Már épp mondani akart valamit, amikor is Liam közbevágott.
- Ömm....már...már meséltem rólad nekik.-mondta Liam zavartan.-Igaz Harold? -nézett szigorúan a göndörre.
- Ööö...ja...persze...-suttogta tovább. Na jó! ez felettébb furcsa.
- Szóval...-szólalt meg ismét Liam.-Perrie! Ő itt Harry Styles. Harry! Ő pedig itt...Perrie Edwards...az....unokatestvérem.-halkult el Liam. Harry felállt a helyéről, majd elém lépett. Elmosolyodott, majd nyújtotta a kezét felém. Azt hittem, hogy kezet akar velem fogni, de nem, hanem megpuszilta a kézfejemet (?????). Mi a...
- Kézcsók a Hölgynek.-villantott rám egy ezerwattos mosolyt.
- Őőőő... Helló.-húztam össze a szemöldököm.
- Harold! -sziszegte Liam.
- Tudom.-motyogta vissza, majd leült a kanapéra.
- Ülj le Harry mellé.-mosolygott rám Liam.-Addig hozok neked inni. Vagy inkább éhes vagy?
- Nem, nem vagyok éhes. Viszont egy pohár valami most jól esne.
- Akkor intézkedem.-kacsintott, majd már el is tűnt. Leültem Harry mellé, de nem szóltunk egymáshoz, viszont miközben a tévét bámultam, a szemem sarkából láttam, Harry folyton engem néz. Elég zavaró volt, hogy nem szólt egy árva szót sem, csak nézett. Már amikor elakartam menni onnan Liamhez, hirtelen megjelent a nappali ajtajában az én drága megmentőm Liam személyében. Köszönöm Istenem! -Szereted a szöllőlevet? -tett le elém egy poharat az asztalra.
- Igen.-bólintottam.
- Akkor jó.-mosolygott, majd leült mellém, én pedig beleittam a poharamba.-Többiek merre vannak? -kérdezte Liam Harrytől.
- Ömm... Niall Louisszal van azt hiszem kajálni, Josh pedig Zaynnel lóg valahol.-amikor kimondta azt a nevet, hogy Zayn, azonnal rám nézett, és kíváncsian fürkészte az arcom.
- Mi az? -kérdeztem.
- Jaaa...semmi!
- Fura vagy.-állapítottam meg, miközben összeráncoltam a homlokom, de Ő erre csak vállat vont.

~ * ~

Egy ideje beszélgetünk a fiúkkal. Már Harry is kezd normális lenni. Már nem tűnik egy fogyatékosnak. Épp Liam gyerekkoráról volt szó, amikor kinyílt az ajtó, és nevetéseket hallottunk.
- Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? -hallatszott egy férfihang.
- De ha útban volt az a kicseszett gödör! -hallottam még egy hangot, amit már felismertem. Ez Niall hangja volt.
- Raktad volna arrébb.-nevetett még egy hang. Kíváncsian figyeltem a hangok irányába, pár másodperc múlva pedig meg is jelent Niall. Amikor meglátott nagy mosoly húzódott a szájára, és felém vette az irányt.
- Perrie! -mosolygott, majd megölelt.
- Szia Niall! -mosolyogtam én is.-Hogy vagy?
- Remekül.-ült le Liam és közém.-És Te?
- Én is megvagyok.-mondtam, miközben belépett a nappaliba plusz két fiú.
- Cső srácok! -lépett be az egyik fiú. Amikor meglátott a két srác, azonnal lefagytak, összenéztek, majd vissza rám.
- Szia! -köszöntek egyszerre.
- Sziasztok! -intettem.
- Ömm... Srácok! Ő itt az unokatestvérem....Perrie.-mutatott be a fiúknak Liam.-Perrie! Ők itt Josh Devine, és Louis Tomlinson.
- Örülök, hogy találkoztunk.-lépett hozzám Josh, majd adtunk egymás arcára egy puszit.
- Én is....örülök.-jött Louis is kicsit bizonytalanul, majd Ő is megpuszilt.
- Szintén srácok.-mosolyogtam rájuk.
- Zaynt hol hagytátok? -szólalt fel Liam.
- Jövök már! -hallottam egy mély, férfihangot, plusz egy ajtót nyitódni és csukódni.
- Jó lesz ez? -kérdezte halkan Louis Liamtől.
- Nyugi! -csitította Liam. Én nem értettem semmit szokás szerint. Ezek a fiúk nagyon furcsák. Mintha titkolnának valamit. De mit? Egyszer csak belépett egy fiú a nappaliba. Végignéztem az öltözékén; fekete bakancs,  fekete, szakadt csőfarmer, fekete bőrdzseki, alatta egy fehér felsővel. A haja sötét volt. Szinte fekete, ami fel volt zselézve. Aztán jobban megnéztem az arcát, és azt hittem leesik az állam. Erről a fiúról van egy kép az asztalai fiókomban, amin épp puszit adok neki, csak ott még fiatalabbak vagyunk! De ez hogy lehet? Azt sem értettem soha, hogy hogy került oda az a fotó, és hogy miért van nekem közös képem vele. a nagy gondolkodásomból Liam hangja zökkentett ki. 
- Zany, Ő...-kezdte Liam, de Zayn belevágott.
- Mit keres itt? Hogy kerül ide? -mutogatott rám idegesen a srác.
- Már bocsi, de ismerjük egymást? -húztam össze a szemöldököm.
- Liam! Válaszolj! -mordult a fiúra.-Mit keres ez itt? -hangsúlyozott ki minden egyes szót.
- Mi az, hogy ez? Tudod van nevem is! -szóltam rá, mire rám pillantott, majd vissza Liamre.
- Vidd haza! MOST!
- Nem Zayn! Nem viszem! -állt fel Liam a helyéről.-Azt hozok haza, akit akarok! És Őt igen is hazahozom, ha akarom, mert Ő családtag!
- De nem az én családtagom! -morgott Zayn, miközben Liam elé lépett.
- Zayn állj le! -szólt rá Josh is.
- Nem szeretnék veled veszekedni miatta.-mutatott rám.-Szóval vagy hazaviszed, vagy én teszem ki a szűrét.-erre már bennem is felment a pumpa. Felálltam a helyemről, a két srác közé álltam, és egyenesen Zayn szemébe néztem. Magas alakja miatt picit feljebb emeltem a fejem, hogy beletudjak nézni gyönyörű barna szemeibe. Miközben a szemébe néztem láttam valamit benne, de nem tudom megmagyarázni, hogy mit.-Menj innen Perrie! MOST!
- Honnan a francból tudod a nevem?
- Csak húzz haza, oké?! Szedd azokat a csinos kis lábaidat és tűnj innen!
- Mégis mi a szar bajod van velem? -ordítottam a képébe.-Nem is ismersz csezd meg! Azt sem tudod, hogy ki vagyok! Sosem találkoztunk!-bár ez lehet, hogy nem teljesen igaz.-Hogy jössz Te ahhoz, hogy csak így elkezdesz pampogni Liammel, hogy itt vagyok? Nem ismerlek, de már látom, hogy nagyon nagy képed van, amiből igazán visszavehetnél! -a kis kirohanásom mindenkit meglepett. Még Zayn is csak bámult rám egy ideig.
- Nem akarom még egyszer mondani.-mondta higgadtan.-Menj haza! -emelt ki ismét minden egyes szót.
- Fejezd be Zayn, de most már tényleg! -kiabálta Liam, közben pedig finoman arrébb tolt, és közvetlen Zayn elé lépett. Láttam Liamen, hogy nagyon ideges. Ha Zayn így folytatja, lesz egy monoklija Liam álltal.
- Ne Liam! Hagyd! -húztam el onnan a srácot.-Inkább megyek.
- Végre egy értelmes mondat is elhagyta a szádat Szöszi.-nézett rám Zayn.
- Nem mész sehova! -Liam.
- De, megyek. Nem akarok feszkót okozni.
- Már késő.-morogta Zayn.
- Fogd már be a pofád Malik! -förmedt rá Niall, amin picit meglepődtem. Ezt azért nem néztem volna ki belőle, de hatásos volt, ugyanis az a pöcs picit visszább vett.
- Köszönöm srácok, hogy szívesen fogadtatok.-mosolyogtam a többiekre.
- Már aki! -Zayn.
- Zayn! -szólt rá Josh is.
- Picit furik voltatok, de azért aranyosak is.-mosolyogtam tovább.-Örülök, hogy találkoztunk.
- Mi is.-mondták kórusban, kivéve egy embert...
- Biztos, hogy mész? -kérdezte Liam.
- Igen. De majd hívj, ha gondolod.
- Rendben.-mosolygott.
- Na sziasztok fiúk!
- Szia! -öleltek meg egyesével, kivéve persze Zaynt.
- Ja és még valami.-fordultam Zaynhez, aki felhúzott szemöldökkel, és unott képpel nézett le rám. Elmosolyodtam, majd pofon vágtam. Zayn csak elfordította a fejét az ütés után, és láttam, hogy az állkapcsa megfeszült.-Csá Te farok! -kacsintottam rá, majd kiléptem a házból gondolom Zayn nagy örömére.


2013. július 27., szombat

2. rész

Csak ültem a kanapén, és bámultam a cetlit az asztalon. Mi a franc volt ez? Ki ez a srác vajában? Honnan tud ennyi mindent a családomról? Tényleg a rokonom lenne? Mondjuk rendes srácnak tűnt... Lehet, hogy nem hazudott. De akkor meg én hülye Őt is eltaszítottam magam mellől. Ha igaz az, amit Liam mondott, és tényleg van...családom...akkor ezt az egészet nem akarom elszúrni. Belefáradtam már abba, hogy folyton egyedül vagyok. Nem akarok egyedül maradni életem végéig. És, ha tényleg nem akarom, hogy ez legyen, és hogy legyen mellettem valaki, akkor most ezt az egészet rendbe kell hoznom. Felmentem a szobámba a mobilomért a cetlivel a kezemben, leültem az ágyra, majd bepötyögtem Liam számát. Egy ideig csak bámultam a telefont, és gondolkoztam, hogy valójában mit is szeretnék majd mondani neki, végül nagy bátorságot vettem magamon, és tárcsázni kezdtem a számot. Nagyon izgultam, miközben vártam. A szívem a torkomban dübörgött, a szám teljesen kiszáradt, a tenyerem pedig nyirkosodni kezdett. Mintha életem szerelmét hívnám fel... Vicces. Egyszer csak egy mély hang ütötte meg a fülemet. Ismerős volt valahonnan, de nem Liam hangja volt....
- Halló?! -szólt a telefonba.
- Ömm...én...én Liam Payne-t keresném.-szóltam félénken.
- Ki keresi?
- Perrie... Perrie Edwards... Az unokatestvére.-pár pillanatig nem szólt semmit az illető. Már azt hittem, hogy eltűnt.-Halló?! Itt van még?
- Szólok neki.-szólt halkan a telefonba az illető. Pár másodperc után egy ismerős, kellemes hang csendült fel a telefon másik végén.
- Szia Perrie.-szólt a telefonba.
- Szia Liam. Én csak....bocsánatot szeretnék kérni. Nem tudnánk valamikor találkozni?
- Gyere a parkba kettőre.
- Rendben.
- Na szia!
- Szia! -köszöntünk el egymástól, majd kinyomtuk. Ránéztem az órára, és láttam, hogy már 13:15 van. Gyorsan kikaptam a szekrényből egy pólót meg egy nadrágot, majd elmentem fogat mosni, megcsináltam a hajam. majd már indultam is, mert már ötven volt. Útközben bedugtam a fülhallgatómat, és battyogtam a parkba Liamhez. Ahogy haladtam folyton azon gondolkoztam, hogy Liam hogy talált meg, és hogy mióta tud rólam. Na meg, hogy Ő tudja-e, hogy Karen és anyu között mi történt még anno.

Mikor a parkhoz értem megpillantottam Liamet, de nem egyedül volt. Egy rövid, szőke hajú fiúval beszélgetett. Odamentem hozzájuk, és köszöntem nekik. A szőke hajú srác is nagyon ismerős volt. Mintha már találkoztunk volna...
- Perrie, Ő itt a haverom Niall.-mutatott az aranyos szőkeségre.-Niall, Ő itt Perrie..az unokatesóm.-most mutatott rám.
- Szia! Niall Horan vagyok.-mosolygott rám a fiú.
- Perrie Edwards.-nyújtottam felé a kezem.
- Örülök, hogy találkoztunk.
- Én is.-eresztettem el egy kis mosolyt.
- Na, de én megyek is. Nem zavarok. Majd még találkozunk.-szólt Liamhez.
- Ja.-bólintott a fiú.
- És remélem, hogy majd veled is.-mosolygott rám.
- Lehetséges.-mosolyogtam.
- Rendben.-nevetett.-Na sziasztok! -köszönt, majd már el is tűnt.
- Milyen kis zabálni való egy fiú.-nevettem. Erre Liam nem mondott semmit, csak Ő is nevetni kezdett.
- Nem ülünk le? -kérdezte kis szünet után.
- De, leülhetünk.-válaszoltam, majd leültünk egy padra. Az elején nem szóltunk egymáshoz semmit, csak ültünk egymás mellett, majd én törtem meg a nagy hallgatást.-Figyelj Liam! Ne haragudj, hogy az előbb olyan bunkó voltam veled. Csak hozzászoktam, hogy nekem már nincs senkim.-ütöttem le a fejem.
- Semmi gond. Megértem. De már nem vagy egyedül. Én itt vagyok neked.-felnéztem az arcára, és láttam, hogy mosolyog, és hogy komolyan gondolja, ami nagyon megnyugtatott.
- Ez kicsit furcsa, mert még csak ma találtunk egymásra, de köszönöm.-egy picit visszamosolyogtam rá.
- Tudom. És igazán nincs mit. Ez csak természetes.
- És azt tudod, hogy anyuék miért vesztek össze?
- Nem egészen. Annyit tudok, hogy még régebben vesztek össze valami szerelmi ügy miatt állítólag. De anyu sosem beszélt róla bővebben.
- Értem.-bólintottam.-És hogy találtál meg engem?
- Egy fotón láttalak meg, ahol anyuddal és apuddal voltál. Rákérdeztem anyunál, hogy kik vagytok, és elmesélte, hogy rokonok vagyunk. Aztán megkérdeztem a neved, meg hogy tudja-e, hogy hol laktok, és így találtam rád végül.
- És Ti most Londonban éltek, vagy Wolverhamptonban?
- Anyuék otthon, Wolverhamptonban. De én itt, Londonban.
- Egyedül?
- Nem. Niallékkal lakok együtt.
- Niall családjával?
- Nem.-nevetett.-Rajta kívül még három barátommal
- Ja értem. Akkor öten éltek egy házban?
- Igen.
- Szívesen megismerném a többieket is.-mosolyogtam. Ez a kijelentésem még engem is meglepett. Szokatlan, hogy ÉN új embereket akarok megismerni.
- Most mindenki otthon van elméletileg. Ha gondolod elnézhetünk hozzánk.
- Áh! Nem akarok zavarni.
- Nem zavarnál.-mosolygott.-Gondolom mindenki csak punnyad otthon.
- Majd még átgondolom.-mosolyogtam rá.-De most még beszélgessünk.
- És mit szeretnél tudni?
- Mondjuk, hogy...mennyi idős vagy?
- Lassan 20.
- És mikor költöztél el otthonról?
- Három éve élek a családom nélkül.
- Miért? Ha szabad megkérdeznem.
- Meguntam az otthoni életet. Ott nem történt soha semmi. Na meg aztán összehozott a sors Niallékkal, és összeköltöztünk így öten.
- Értem. És hogy hívják a többi srácot?
- Louis Tomlinson, Zayn Malik és Harry Styles. Na megy ugye Niall.... de Őt már ismered.-mosolygott. Zayn... Zayn Malik... Mindegyik név nagyon ismerős, de ez a Zayn név még inkább.
- Te Liam!
- Hm?
- Nem lehet, hogy mi egy suliba jártunk?
- De igen. Miért? -nyelt egy nagyot. Na ezt most miért?
- Csak mert annyira ismerősök ezek a nevek. És amikor legelőször megláttalak, Te is nagyon ismerős voltál, sőt Niall is, csak nem tudtam, hogy honnan. De most már ezek szerint megvan.-mosolyogtam. Liam egy ideig nem szólt semmit, csak nagy szemekkel bámult rám. Mintha eszébe jutott volna valami, vagy megijedt volna.-Hahó! Liam! Minden oké?
- Ömm....ja...persze...hogyne....-rázta meg a fejét. Na jó! Ez elég furcsa volt!

2013. július 20., szombat

1. rész

Sziasztok! A nevem Perrie Edwards, és ez lenne az én kis sztorim....
Én egy átlagos, 20 éves, hétköznapi lány vagyok. Vagy talán...mégsem vagyok annyira átlagos...  A szüleim 15 éves koromban meghaltak. Nagyszüleim pedig négy éves koromban, apum szüleit pedig nem is ismertem, így szüleim halála után teljesen egyedül maradtam. Rokonaim vannak, de velük nem tartom a kapcsolatot, barátaim pedig egyáltalán nincsenek. A szüleim elvesztése után teljesen magamba fordultam, és eltaszítottam magamtól mindenkit. Amikor bekerültem a középsuliba ott sem volt más a helyzet. Nem barátkoztam senkivel, mindig én ültem a leghátsó padban, tök egyedül, mindig piszkáltak mindennel, és sokszor bajba is kerültem; cigizés a mosdóban, egyszer-kétszer még a teremben is szünetekben, piát cipelni a suliba, verekedések.... De ezekből már kinőttem. Vagyis már nem iszom. Nem egyszer próbáltam már öngyilkos lenni, de valahogy ez sosem sikerült. Nem voltam soha elég bátor ahhoz, hogy csak úgy eldobjam az életemet. Mindig megúsztam pár vágással vagy valami. Pedig nem sok értelme van az én életemnek... Viszont akár hiszitek, akár nem, azt mondják, hogy én nem voltam mindig ilyen. Állítólag mindig vidám, mosolygós, vicces lány voltam, akinek rengeteg barátja volt. Bár én ezekre nem emlékszem, de most nem részletezném, hogy miért nem... Viszont ez a lány eltűnt anyuékkal együtt.

Egy reggel a csengő hangja ébresztett fel. Ránéztem a telefonom kijelzőjére, és láttam, hogy már 12:35 van. Nincs is olyan reggel... Belebújtam a mamuszomba, és lebattyogtam a lépcsőn. Ki lehet az vajon? Hozzám sosem jön senki. Egyedül vagyok, mint a kisujjam. Gondolatmenetemből ismét a csengő hangja zökkentett ki. Kinyitottam az ajtót, és egy rövid, barna hajú fiú állt előttem. Haja kétoldalt picit rövidebb volt, mint a feje tetején, ami viszont enyhén fel volt zselézve. Végignéztem az öltözékén is; egy fekete, farmerdzseki szerű volt rajta, alatta egy fehér pólóval, és hozzá egy fekete farmert viselt még egy fehér tornacipővel. Nagyon ismerős volt a fiú, de nem tudtam hova rakni. Egy ideig csak bámult rám. Elég zavarodottnak tűnt....
- Segíthetek? -kérdeztem a szimpatikus arcú sráctól.
- Ömm...igen. Én Perrie Edwards-ot keresem.-mondta alig hallhatóan, miközben ámulattal bámult rám.
- Hát megtaláltad. Én lennék az.-dőltem az ajtófélfának talán kicsit unottan.
- Remek.-mosolygott óvatosan.-A nevem Liam Payne.-fogott velem kezet.
- Oké... És mit tehetek érted? Talán ismerjük egymást?
- Nem. Vagyis én tudom, hogy Te ki vagy.
- És honnan?
- Nem akarok tolakodó lenni, de ha talán beengednél, akkor nyugodtabban tudnánk beszélgetni, és elmesélnék neked mindent.
- Ha nem vagy valami sorozatgyilkos, akkor gyere.-mondtam kicsit unottan, majd ellöktem magam az ajtófélfától, és beengedtem.
- Tudtommal nem vagyok az.-nevetett, majd belépett a házba.-Szép kis ház.-nézett körbe, miközben leültünk a nappaliba.
- Köszi. Kérsz amúgy valamit inni, esetleg enni?
- Nem, köszi.-mosolygott.
- Rendben.-ültem le mellé.-Szóval... mit szeretnél tőlem?
- Egyedül élsz itt, igaz?
- Igen. De ezt Te honnan tudtad? -néztem rá kicsit furcsán.
- Sok mindent tudok rólad. Tudom, hogy 20 éves vagy. Tudom, hogy a szüleid...nos...érted?! Tudom, hogy egyke vagy. Tudom, hogy nincs senkid...rajtam kívül.-halkult el a mondat végén. Hogy mi van???? Ezeket meg honnan a francból tudja? Nyomozott utánam, vagy mi? És mi az, hogy Ő itt van nekem????- Na állj! Honnan tudsz a szüleimről, és mi az, hogy rajtad kívül nincs senkim? Nem is ismerjük egymást! Nincs semmi közünk egymáshoz!
- Tévedsz Perrie. Nagyon is van közöd hozzám.-nézett a szemembe.
- Hogy mi van?
- Rokonok vagyunk. Az unokatestvéred vagyok.-leesett az állam. Nekem nincs is unokatestvérem.
- Na persze! -nevettem fel erőltetetten.
- Nem hiszed? -nézett rám komolyan.
- Hát nem.
- Az anyukádat Debbie-nek hívták, igaz?
- Igen.
- És volt egy testvére, Karen.
- Ezt Te mégis honnan a francból tudod? -döbbentem le.
- Karen az én anyukám.
- Az nem lehet. Anyuék sosem meséltek róla. Legalábbis én nem emlékszem.
- Mert volt köztük egy kis vita, még jóval az én születésem előtt.
- Ez biztos, hogy nem lehet. Nem lehetsz az unokatestvérem! Nekem nincs senkim! -fakadtam ki.
- Perrie, kérlek hidd el! Rokonok vagyunk.
- Nem is ismerlek!
- Perrie...
- Menj innen Liam vagy akárki is vagy! És ne gyere vissza!
- Én csak megakarlak ismerni.
- De én nem akarlak Téged!
- Hát jó. Ahogy gondolod.-sóhajtott, majd felállt mellőlem.-Itt a számom, ha meggondolnád magad.-húzott elő egy kis cetlit a zsebéből, amit lerakott az asztalra, majd kiment a házból.