8. rész

Még hazafelé tartunk. Senki nem szól semmit. Néha belenézek a visszapillantó tükörbe, és látom, hogy Zayn engem figyel. Nem szól egy árva szót sem, csak néz. Szemei barnasága eltűnt, szinte már feketévé váltak, állkapcsa megfeszült, és mérgesen méregetett engem. Nem tudtam, hogy mégis mi baja lehet, de jobbnak láttam inkább nem rákérdezni. Szemeimet levettem a visszapillantóról, majd ismét az ablakhoz fordultam. Igaz, hogy semmit sem láttam a sötétség miatt... 
- Még mindig nem vallod be, hogy együtt vagytok? -hallottam egy rekedtes hangot hátulról. Tudtam, hogy a mondatot nekem címezték, de nem foglalkoztam vele. Úgy tettem, mint aki meg sem hallotta. Nem tudom, hogy miért nem fogja fel azzal a cseppnyi agyával, hogy köztem és Harry között nincs semmi. Csak barátok vagyunk. Oké, hogy sokat lógunk egymás nyakán, de Ő legalább meghallgat, és nem akad ki rám oktalanul. Nem úgy, mint Mr. Nagyképű.
- Kihez beszélsz Zayn? -nézett a visszapillantó tükörbe Eleanor.
- Miss. Bárkit Megkaphatok-ra.- gúnyolódott rajtam. Kezdett bennem felmenni a pumpa, de próbáltam higgadt maradni. Nem akartam a lányok előtt balhét csapni.
- Nem vagyunk együtt.-mondtam higgadtan, még mindig az ablakot bámulva.
- Kivel nem vagy együtt? -hajolt előre Sophi.
- Senkivel.-dörmögtem.
- Hát a göndör kis herceggel.-szólalt meg ismét Zayn.-Ne mondjátok már, hogy Ti még nem vettétek észre, hogy ezek ketten hirtelen milyen jóba lettek.-nevetett fel gúnyosan.
- Mert Ő legalább nem basztat folyton úgy, mint Te.-szóltam Neki vissza.
- Azt a plüss macit sem basztatásképpen kaptad.
- Akkor normális voltál.
- Én most is az vagyok.-nevetett.
- Ja. Hogyne.-forgattam a szemeim.
- Szóval...mióta tart a románc? -kérdezett rá ismét.
- Fogd már fel azzal a borsó szemnyi agyaddal, hogy nincs köztünk semmi!
- Tényleg nincsenek együtt.-mondta Sophia Zaynnek.
- Vagy csak nem tudtok róla.
- Hát ezt nem hiszem el.-temettem kezeimbe az arcom.
- Ha együtt is lennének, akkor az miért zavarna Téged? -kérdezte Tőle Eleanor.
- Engem nem zavarna.
- Akkor meg mégis mi a szarért kell ezen lovagolni? -fordultam hátra, egyenesen Zayn szemeibe néztem, és emeltem a hang erőn.
- Mert nem értem, hogy miért nem meritek bevallani.
- Sophi! -néztem a lányra.-Lökd ki ezt a nyomorékot a kocsiból, Eleanor Te meg meg ne állj!
- Haha! Szeretnéd mi? -nevetett fel Zayn.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire.-sziszegtem fogaim közt.
- Oké srácok! Nyugodjatok le! -szólt ránk El.

~ * ~

Az út további részében szerencsére csendben volt az az őstulok, így végre békén hagyott, de azért rengetegszer éreztem magamon szikrázó szemeit. Párszor meg majdnem megfordultam, és úgy voltam vele, hogy elkapom felsőjének nyakát, majd kivágom a szélvédőn keresztül. Nagyon felidegesített a hülyeségeivel.
Pár perces utazás után megérkeztünk a fiúkhoz. Először a fiúk értek a házhoz, majd mi parkoltunk le a lányokkal, meg azzal a gyökérrel.
- Legalább jobban csókol, mint én? -nevetett fel mögöttem Zayn, amikor kiszálltunk a kocsiból. Kezem ökölbe szorult, szívem hevesen dobogott a helyén, és éreztem, hogy az összes vér a fejembe szállt. Ha nem fejezi be, esküszöm, hogy összeverem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a mondatát, így inkább besiettem a házba. Mikor beléptem, csak Liamet találtam a nappaliban.
- Többiek? -kérdezte Sophi, miközben leült barátja mellé, majd megcsókolták egymást.
- Alszanak.-válaszolt.
- Akkor felmegyek Louishoz.-mondta Eleanor, intett nekünk, majd elindult az emelet felé, én pedig leültem az egyik fotelba.
- Zayn hol van? -kérdezte Liam. Szétnéztem, és hála az égnek nem találtam sehol azt a nyomorultat.
- A konyhában vagyok.-hallottam meg a hangját. Na de jó! Pedig már kezdtem örülni, hogy elvitték az ufók. 
- Na jó! -álltam fel a helyemről.-Szerintem én elindulok haza.
- Mert? -húzta fel szemöldökeit Liam.
- Mert már késő van.-nevettem.
- Épp ezért fogsz itt maradni. És nem vitatkozhatsz! -mondta, mikor már látta, hogy beszédre nyitottam a szám.
- Hát oké.-sóhajtottam, majd vissza leültem a helyemre.

Miután lezuhanyoztam, és felvettem a Liam által kapott ruhákat, vissza leslattyogtam a földszintre. Nagyon megszomjaztam, így bementem a konyhába, levettem egy poharat a polcról, kivettem a hűtőből az almalevet, majd öntöttem magamnak egy kicsit belőle. Ahogy megittam a hideg italt, bementem a nappaliba, odasétáltam az egyik fotelhez, amiben a táskám pihent, majd kivettem a cigis dobozomat, és kibattyogtam a tornácra. Leültem egy székbe, kivettem a dobozkából egy szál cigit, majd meg gyújtottam azt. Síri csend volt. Egy árva lélek sem volt körülöttem. A fiúk és a lányok már alszanak. Egyedül én vagyok ébren. Kicsit fáj a fejem is... Biztos most száll ki belőlem az alkohol. Bár nem is bánom. Lejjebb csúsztam a székben, fejemet ráhajtottam a szék háttámlájára, és csak néztem a sötét eget, és a fénylő kis pontokat, miközben élveztem, hogy a nikotin bejut a tüdőmbe. Aztán a párperces csendet valamiféle motoszkálás zavarta meg, ami az ajtó felől jött. Hátranéztem, és Őt pillantottam meg, így azonnal vissza is fordultam, miközben megforgattam a szemeimet.
- Te is itt vagy? -nézett le rám bunkó módon, miközben leült a mellettem lévő székbe.
- Nem látod? -flegmáztam Vele én is, miközben szúrós szemekkel néztem rá. Mikor jobban megnéztem, akkor láttam, hogy kicsit le van sápadva, és az arca is be van esve. Biztos, hogy megint beteg. De most nem sűrűn izgat. Oldja meg saját maga.
- Mi van? -kérdezte mogorván, mikor észrevette, hogy nagyon nézem Őt.
- Szarul nézel ki. Mondjuk előtte is szarul néztél ki, de most még jobban.
- Te sem panaszkodhatsz.-kacsintott rám, miközben egy gúnyos vigyor terült szét az arcán.
- Nem baj.-rántottam meg a vállam.-Nem akarok én Neked tetszeni.
- Maradsz Harrynél igaz? -nevetett fel. Már megint kezdi! Miben fogadunk, hogy én még az este folyamán kinyírom ezt a parasztot?
- Te meg annál a lotyónál.
- Milyen lotyónál? Kiről beszélsz? -nevetett fel ismét.
- Arról a barna hajú bigédről, aki ott rázta Neked a seggét a klubban.
- Jaaaa, hogy róla! Hát igen... Ő legalább jól néz ki, nem úgy, mint egyesek.-nézett rám lenézően. Megmondom őszintén, hogy kicsit fájt, amit mondott, ugyanakkor fel is húzott. Nem akartam veszekedni Vele, így inkább csendben maradtam, és elnyomtam a cigim. Már keltem fel a helyemről, de csak nem tudtam a számnak parancsolni. Muszáj voltam Neki visszavágni.
- Hát ha Neked a ribancok jönnek be...-néztem le rá. Ekkor megfeszült az állkapcsa, és láttam, hogy kicsit felhúztam az agyát. Mivel nem szólt semmit, így lezártnak tekintettem az ügyet, úgyhogy elindultam befelé. Már az ajtót akartam kinyitni, amikor utánam szólt.
- Még mindig nem kaptam választ a kérdésemre.-mondta nyugodt hangnemben, miközben a csillagokat fürkészte az égen.
- Mindenre válaszoltam.-fordultam vissza.
- Nem-nem.-vigyorodott el.
- Mire gondolsz? -léptem közelebb hozzá.
- Nem válaszoltál arra a kérdésemre, hogy Harry jobban csókol-e, mint én.-fordult felém egy gonosz vigyor kíséretében. Felakasztom!!! Rohadjak el, ha nem!! 
- Nem unod még ezt a témát? -fintorogtam rá karba tett kezekkel.
- Nem igazán.-nevetett.
- Inkább foglalkozz a kis kurváddal, ne pedig velem.-forgattam a szemeim, majd sarkon fordultam.
- Nem mondta senki sem, hogy nem Te vagy az én kis kurvám.-röhögött fel. Na MOST telt be nálam a pohár. Mégis mi a szart képzel ez magáról? Azt hiszi, hogy Ő a valaki? Hogy Ő a nagymenő, akiért minden lány csorgatja a nyálát? Hát nagyon téved. Egy gyökér ez a gyerek. Egy hatalmas nagy rohadék, aki csak lenéz másokat. Miután felfogtam, hogy mit is mondott nekem, ránéztem. Láttam, hogy a pulcsija ujjait tűrte fel, miközben röhögött magának. Valaki elkezdheti ásni ennek a majomnak a sírját. Odamentem elé, a szemeibe néztem, de Ő csak tovább röhögött. Ekkor lendült egyet a jobb kezem, ami az arcán csattant is egy hatalmasat. Ő csak elfordította fejét, és a vigyor azonnal eltűnt a képéről. Helyét a düh váltotta fel. Állkapcsa megfeszült, kezei ökölbe szaladtak, miközben felállt, és a szemembe nézett. Szemei lángoltak haragjától, gyönyörű barna szemei feketék lettek, és hangosan fújtatott.
- Még is mi a francot képzelsz magadról? Hogy jössz Te ahhoz, hogy engem lekurvázz? Nem is értem, hogy anno, hogy a retekben jöhettem Veled össze! Azt hiszed, hogy Te vagy itt az isten? Hát rohadt nagyot tévedsz barátom. Te csak egy senki vagy! Egy igazi segg fej! -köptem felé a szavakat, közben pedig elkezdtem lökdösni, amitől még jobban begurult.
- Vagy fejezd be, vagy húzzál befelé! -ordított rám. Kicsit összerezzentem, de nem mozdultam meg.
- Te velem ne kiabálj! -ordítottam vissza.-Inkább fogd be a pofád, és szállj egy kicsit magadba, vagy húzzál el kurvázni, vagy inkább nyírd ki magad! -az utolsó mondatomat én sem gondoltam komolyan, de olyan szinten felidegesített, hogy kicsúszott a számon. Még Ő is meglepődött az utolsó pár szavamon, viszont pár pillanat múlva ismét csak fújtatott. Most még idegesebbnek tűnt, amitől kezdtem megijedni. Megfog ütni. Megfog ütni. Rohadtul megfog ütni. Motyogtam magamban, és igazam is lett. Keze hihetetlen erővel csapódott az arcomnak. Éreztem, hogy a szám sarkából kiserken a vér. A torkomban gombóc keletkezett, amit próbáltam lenyelni, de nem ment. Pár könnycsepp utat tört magának, és éreztem ahogy az arcomon folytak lefelé. Egy ideig csak álltam vele szemben, majd összeszedtem magam.
- Gratulálok Te paraszt! Megütöttél egy nőt. Rohadt büszke lehetsz magadra. És még Te nevezed magad férfinak? Inkább ásd el magad jó mélyre! -ordibáltam rá, majd visszalöktem a székbe, én pedig feldúltan mentem be a házba. Épp, hogy beléptem a nappaliba, csak annyit éreztem, hogy valaki erősen megfogta az alkarom, majd a falhoz lökött. Felnyögtem, amikor a hátam puffant a falon. Kezeimet fejem mellett a falnak szorította, testével pedig hozzám simult. Belenéztem szemeibe, és láttam, hogy még dühösebb lett -már ha ez lehetséges. Hosszú, erős ujjai a bőrömbe mélyedtek. Ránéztem kezére, és láttam, hogy már elfehéredtek az ujjai, annyira szorította a kezem. Ez tuti, hogy nyomot fog hagyni.-Eressz el! Ez fáj! -nyöszörögtem.
- Leszarom! -vágta ridegen hozzám.
- Ha nem engedsz el, sikítok.-fenyegettem meg, de nem hatotta meg a dolog. Elfordítottam a fejem az egyik keze irányába, mert megakartam harapni, de ahogy odafordultam, valamit megláttam a keze hajlata körül. Apró pöttyök, körülöttük pedig halvány lilás-zöldes foltok. Aztán homlokon csapott a felismerés. Szóval, ezért olyan ideg beteg. És ezért van lesápadva, és ezért van beesve az arca is.
- Te megvesztél? -visítottam, miközben a szemeibe néztem.-Nem azt ígérted, hogy lefogsz szokni mindenféle drogról?
- Fogd be! -rakta egyik kezét nyakamra, majd megszorította azt. A levegő a torkomon akadt. Vergődtem, hörögtem közte, és a fal között, miközben a szabad kezemmel próbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Szemeimbe ismét könny szökött. Nagyon megijedtem Tőle.-Mit foglalkozol Te az én dolgaimmal? -sziszegte fogai közt.-Mit érdekel Téged az én életem? Kint úgy is azt mondtad, hogy nyírjam ki magam!
- Segí...segíteni ak..akarok...-próbáltam levegő után kapkodni, de nem nagyon sikerült.
- Nem kell senki segítsége! Főleg nem a Tiéd! -nyomott még jobban a falnak a nyakamnál fogva, mire fájdalmasan összeszorítottam a szemeim.-Sosem vallottam be magamnak, mert mindig magamat hibáztattam, de MIATTAD kerültem ide!
- Zayn...-nyakamat szorító keze után kaptam, hogy leszedjem magamról azt, de ehelyett csak még rosszabb lett a helyzet. Ismét szorított fogásán.
- Most visszaadom azt az öt évet, amit miattad végigszenvedtem!
- Zayn...
- Szerettelek! Mindennél jobban! Sőt, még most is! De csak egy rohadt ribanc vagy! Miközben Harryvel nyomultok egymásra, azt nem veszitek észre, hogy én belül haldoklom! De nem baj hercegnő.-gúnyolódott velem.- Most majd Te is szenvedni fogsz egy kicsit.-kacsintott rám.
- Ne..nem va..vagyunk együtt..Harryvel. Nek..nekem Te...kell...kellesz.-mondtam, és tényleg így gondoltam.
- Hazudsz! Folyton csak hazudsz nekem!
- Nem..hazudok. Én sze...szer..szeretlek Zayn! -nyögdécseltem, miközben nyakamon lévő kezét fogtam.
- Bizonyítsd!
- Engedj...el ké..kérlek! -kérleltem.
- Bizonyítsd! -ismételte meg magát.
- Akkor..csó...csókolj...meg.-néztem szemeibe, amik hirtelen kezdtek visszaváltozni. Vonási megpuhultak, és a szorításán is lazított -de a kezét, még mindig a nyakamon tartotta-, mire én hangosan kezdtem zihálni. Felnéztem arcára, és már tudtam, hogy kicsit nyugodtabb lett.
- Komolyan? -nézett rám most már a hatalmas, csillogó, barna szemeivel. Erre nem mondtam Neki semmit, csak tarkójára vezettem szabad kezem, és közelebb húztam magamhoz arcát, majd megcsókoltam. Kezét levette nyakamról, kezemet elengedte, és a derekamra helyezte azokat, én pedig másik kezemet is felvezettem a tarkójára. Egyik kezemmel beletúrtam a hajába, míg a másikkal megszorítottam a nyakán lévő vékony bőrt. Egy ideig én irányítottam. Csak finom puszikat nyomtam tökéletes ajkaira, majd mikor észhez tért, Ő vette át az irányítást. Megnyalta alsó ajkam bejutásért esedezve, amit azonnal meg is adtam Neki. Egyre hevesebbé vált csókja. Ujjait belemélyesztette a bőrömbe, de most nem fájt. Még jólesően bele is nyögtem csókunkba, amit Ő megmosolygott. Mikor levegő hiányában elváltunk egymástól, azonnal szemeibe néztem, amikben a megbánás tükröződött. Egyik kezemmel végigsimítottam borostás arcán, mire csak becsukta a szemeit, és picit megremegett.
- Ne haragudj rám Perrie! -suttogta még csukott szemmel, majd oldalra fordította a fejét, és belepuszilt a tenyerembe.-Nem akartam.-nézett szemeimbe, és láttam, hogy könnyes lett a szeme.-Nem akartalak bántani. Sem testileg, sem pedig lelkileg.
- Shh...-öleltem meg. Egyik kezem a tarkójára raktam, míg a másikkal hátát simogattam, Ő pedig arcát a nyakamba fúrta, kezeit derekam köré fonta, és úgy szorított magához, mintha csak az élete múlna rajta.
- Meg tudsz nekem bocsájtani? -suttogta nyakamba, miközben meg-meg csuklott a hangja.
- Semmi baj. Nincs semmi baj.-suttogtam nyugtatóan a fülébe, majd megpusziltam az arcát, miközben nekem is elkezdtek folyni arcomon a könnycseppek.
- Annyira sajnálom.-nézett szemeimbe. Láttam, hogy ajkai egyre jobban kezdtek remegni, és a lélegzete is felgyorsult.-Fontos vagy nekem Pezz.-suttogta, mire én kezeim közé fogtam arcát, miközben Neki is elkezdtek potyogni a könnyei.-El sem tudod képzelni, hogy mennyire.-suttogta tovább, miközben egy könnycseppet törölt le nagyujjával az arcomról.
- Nem lesz semmi baj. Én itt vagyok Neked.-suttogtam, miközben megöleltem Őt, és éreztem, hogy egész testével rázkódni kezd a sírástól. Akkor tudatosult csak bennem, hogy ennek a fiúnak milyen nehéz élete lehet. Tudtam, hogy szüksége van rám. Valahogy segítenem kell rajta.

7. rész

A napok hihetetlen gyorsasággal teltek eddig. Már megismertem Louis barátnőjét, Eleanor-t, és Liam barátnőjét is, Sophia-t. Nagyon kedves, és gyönyörű lányok mind a ketten, ezért picit féltékeny is vagyok rájuk. Persze, Ők mindig próbálnak felvidítani, hogy én is milyen szép vagyok stb, de mindig csak kinevetem Őket. A srácokkal is nagyon jól kijövök. Mindennap együtt lógok velük. Vagy Ők jönnek át hozzám, vagy én megyek hozzájuk. Mostanában Harryvel eléggé "összemelegedtünk". Nem kell rosszra gondolni! Nem vagyunk együtt, meg nem történt semmi közöttünk, csak sokat vagyunk együtt. Általában, ha egyedül vagyok itthon, akkor mindig átjön hozzám, beszélgetni, vagy éppenséggel, csak filmezni. Volt már olyan, is hogy nálam aludt. Az mondjuk elég kínos volt, mert a nappaliban aludtunk el egymás karjaiban.

- Harold Edward Styles, és Perrie Edwards! Mégis mi a fenét csináltok??? -keltem fel Liam visító hangjára. Lassan felemeltem a fejem, megdörzsöltem a szemem, és körbenéztem. Négy zavarodott szempárral találtam szemben magam, az ötödik pedig még mellettem ébredezett.
- Ömm... Ha tudnám, akkor megmondanám.-túrtam nagy zavaromban szőke tincseimbe.
- Ugye nem? -pattant ki Liam szeme.
- Mi nem? -húztam fel szemöldökeimet.
- Ugye nem feküdtetek le egymással? -mutatott rám, és Harryre drága rokonom.
- Dehogyis! -válaszoltam.
- Biztos? 
- Öreg! Látsz a fejemen valamiféle vigyort? Csak, mert ha meglett volna a kis szöszi -vigyorgott rám perverzül a göndör-, akkor annak jelét is mutatnám. Meg nem is lennék ruhában.-vigyorgott tovább, majd miután befejezte a mondatát, tenyerem csattant a tarkóján.
- Idióta! -morogtam az orrom alatt.-Amúgy...minek köszönhetem ezt a korai látogatást? -néztem a fiúkra.
- Éhes voltam.-nyújtotta fel a kezét Niall. Meg sem lepődtem. Sokszor volt olyan az elmúlt napokban, hogy átjött, kifosztotta a hűtőm tartalmát, és hazament, de előtte még leszívta az energiám.
- Unatkoztam.-vont vállat Louis.
- Megakartalak nézni.-mosolygott rám Liam. Ezután automatikusan Zaynre néztem, várva a válaszára, de Ő meg sem szólalt, csak az ajtófélfának dőlve nézte a padlót, karba tett kezekkel. 
- És Te Zayn? -kérdeztem Tőle mosolyogva. Ami azt illeti egyre jobban kezdtem megkedvelni Őt. Sokat mesélt a múltamról...vagyis inkább a múltunkról. Mindig mosolygott a kicsit szerelmesebb részeknél, meg amikor együtt csináltunk valamit, de volt olyan is, hogy megkönnyezte egy-két mondatát. Viszont mostanában elég mogorva velem, de nem tudom, hogy miért.
- Mit tudom én.-morogta, miközben sarkon fordult, és kiment a házból, mire én csak nagy szemekkel bámultam a fiúkra.
- Már megint mi baja van? -néztem a srácokra.
- Nem tudjuk.-húzta a száját Louis. 
- Már jó pár napja ilyen otthon is. 

A kora esti lágy szellő finoman simogatta az arcom, miközben kint ültem a szobám ablakában, a hatalmas macival, amit még Zayntől kaptam - hálája jeléül, amiért ápoltam, amikor beteg volt -, mikor is megcsörrent  a mobilom. Ránéztem a kijelzőre, és láttam, hogy Eleanor neve villog rajta.
- Engedj már be minket! -nyöszörögte.
- Neked is szia! -kacagtam.
- Szia! Na, de haladj! Itt fagyoskodunk a házad előtt Sophival, és még ezer dolgunk van.-hadarta el.
- Ezer dolgunk? Mégis mire készültök? -nem értettem az egészet, hiszen nem terveztünk semmit. Legalábbis én nem.
- Csak engedj már be!! -hallottam Sophi hangját is a telefon másik végéből.
- Oké-oké, megyek már.-mondtam, majd bontottam a vonalat. Lemásztam az ablakomból, a macit szépen visszaraktam az ágyamra, ahol a helye van, majd lebattyogtam a lányokhoz. Mikor az ajtóhoz értem, ráraktam a kezem a kilincsre, majd kinyitottam az ajtót. A két lány azonnal berontott a házba. Lerúgták a cipőiket, majd a nappali felé vették az irányt.-Már megint mégis mi a jó fenére készültök? -mutattam a szatyrokra, amiket leraktak a kanapéra.
- Fiúk, Sophi, Te, én, buli, ma este! -hadarta ismét El.
- Mi van? -ráztam meg a fejem.
- A fiúk ma elakarnak menni bulizni, és minket is hívtak, és Liam mondta, hogy Neked is szóljunk.-mondta higgadtan Sophia.
- Ne haragudjatok csajok, de nekem nem sok kedvem van bulizni menni.-húztam a szám.
- Amióta ismerünk, még egyszer sem voltunk bulizni. Szóval, most nem érdekel minket, hogy mit fogsz mondani, akkor is jössz velünk.-parancsolt rám El.
- De még ruhám sincs! -nyavalyogtam.
- Mi gondoltunk mindenre.-kacsintott rám El.
- Liam odaadta a bank kártyáját, és mondta, hogy vegyünk Neked egy ruhát.-mosolygott rám Sophi.
- És mi van, ha nem lesz jó rám? -nevettem.
- Nagyjából ugyanakkora a méretünk...-nézett végig rajtam El.-Vagy ezer ruhát felpróbáltam.-sóhajtott a lány.
- Na jó! Mutassátok azt a csoda ruhát.-mosolyogtam. A két lány izgatottan visszavigyorgott rám, majd Sophi odasétált az egyik táskához, majd kihúzott belőle, egy fekete ruhát.

. (Ez volt Pezz ruhája)

- Tádááámm!! -mutatta maga elé a ruhát a lány, mire nekem azonnal leesett az állam.-Hogy tetszik? -kérdezte mosolyogva.

- Nagyon szép, de nem fogom felvenni.

- Mi??? Miért?? -"háborodott fel" Eleanor.

- Mert ki lesz belőle a seggem! 

- Mivel ez egy mini ruha.-vágott vissza Sophi.-De amúgy nem lesz ki belőle a segged.

- Úgy fogok kinézni benne, mint egy bálna!

- Nem fogsz.-El.

- Ez nem az én stílusom csajok! Ez olyan....csajos...-fintorogtam.-És én nem vagyok csajos. Én egy tróger vagyok.-mutattam végig az öltözékemen.

- Hát itt az ideje, hogy változtassunk egy kicsit.-rakta egyik kezét a vállamra Eleanor.

- Főleg, ha megakarod hódítani Zayn szívét.-kacsintott Sophia.

- Csajok! Zayn, csak jó pasi. Van egy közös múltunk... Ennyi az egész. Nem akarok Tőle semmit.-néztem a két lányra.

- Persze-persze! Látni rajtad, hogy odáig meg vissza vagy érte.-jegyezte meg Sophi.

- Nézd! Lehet, hogy nem vagyunk ezer éve barátnők, de az ilyet kiszagoljuk Sophival.-mutatott a lányra, aki csak bólogatott.-Kristály tisztán látni lehet rajtad, hogy élsz-halsz érte.-mondta, mire én leütöttem a fejem. Nem akarom, hogy bárki is tudja, hogy nekem ennyire tetszik Zayn. Mert be kell, hogy valljam, hogy nagyon is bejön. Csak mostanában megint bunkózik velem, és ez nagyon nem tetszik. 

- Jó.-sóhajtottam.-Készülődjünk abba a buliba.

- Ez a beszéd kislány! -ölelt át fél kézzel El, mire én csak egy halvány mosolyt küldtem felé.

~ * ~

Épp, hogy felvettük a cipőinket, meghallottuk Niall hangját.

- Az Isten szerelmére csajok! Siessetek már, vagy itt hagyunk Titeket.-kiabált fel a szöszi.

- Egy perc! -szóltam vissza.

- Fél órával ezelőtt is ezt mondtátok! -kiabált vissza Lou.

- Fogd be Tomlinson! -szólt vissza Neki El.-Na! Akkor indulhatunk? -nézett ránk a lány, mire csak bólintottunk egyet. Eleanor sötétkék, comb középig érő ruhája tökéletesen illett a lány alakjához, ugyanígy Sophia ruhája is. A sminkemmel - amit Sophia csinált nekem - teljesen megvoltam elégedve. Pici alapozó, száj fény, füstös szemek, hatalmas szempillák. Egyszerűen imádtam. A hajam is nagyon tetszett, amit Eleanor alkotott. Dús és göndör. Nagyon tetszett. A lányokkal egymás mögött elindultunk lefelé a fiúkhoz, akik már harci díszben álltak a lépcső végében, és várták, hogy végre elkészüljünk. Mikor már a lépcsőn haladtunk a lányokkal nem mertem felnézni. Csak a lépcsőt figyeltem. Azért is, mert abban a magassarkúban simán pofára tudtam volna esni, meg zavarban is voltam, mert Eleanor és Sophia gyönyörűek voltak, míg én egy tehénnek éreztem magam abban a ruhában. Ahogy leléptem az utolsó lépcsőfokról is félénken felnéztem. Louis épp Eleanort tartotta karjai között, és adott Neki egy szenvedélyes csókot, míg Liam Sophia-val tette ugyanezt. Ránéztem a többi fiúra is, akik csak mosolyogtak, kivéve Zaynt. Ő csak állt, és engem bámult rezzenéstelen arccal. Belenéztem azokba a gyönyörű barna szemeibe, és szinte abban a percben el is vesztem bennük. Hirtelen mindenem remegni kezdett, a szám azonnal kiszáradt, és éreztem, hogy arcom pírba borul, amit szerintem Zayn is észrevett, mivel egy halvány, féloldalas mosoly kúszott ajkaira. Azonnal elkaptam róla a tekintetem, ami Harryn állapodott meg, aki vigyorogva méregetett engem.
- Mi van? -kérdeztem, mikor szemeimbe nézett.
- Semmi.-vigyorgott tovább.
- Tudom, hogy olyan vagyok, mint egy víziló. Nem kell kiröhögni.-morogtam, miközben a ruhám alját próbáltam lejjebb húzni.
- Pont, hogy nem. Elég...dögös vagy.-nyalta meg alsó ajkait vigyorogva, miközben ismét végigmért, én pedig azonnal elpirultam...ismét.
- Köszönöm.-mondtam inkább magamnak, mint Neki, miközben lehajtottam a fejem.
- Nem mennénk már? -szólalt meg Zayn kicsit feldúltabban, majd elindult az ajtó felé.
- Jobb, ha indulunk, mert Dulifuli mindjárt robban.-forgatta szemeit Harry.
- Te inkább fogd be a szád! -fordult vissza Zayn, miközben Harry mellkasának nyomta a mutatóujját.

~ * ~

Mikor beléptünk a szórakozó helyre azonnal megcsapta az orromat az alkohol, a cigi, és az izzadság szagának keveréke. Olyan volt, mintha a hangos zene a mellkasomból szólna, és onnan dübörögne. Egyszer csak annyit éreztem, hogy az előttem álló Niall megfogta a kezem, és a pult felé kezdett cibálni, az izzadt testeken keresztül. Mikor a pulthoz értünk, elengedett, leült egy székre, majd azonnal a pultos felé fordult. Én is követtem a példáját, így leültem mellé.

- Mit iszol? -hajolt fülemhez a kis szöszi, és próbálta túl kiabálni a hangos zenét.

- Mindegy. Válassz Te.-rántottam meg a vállam.

- Na! -állt fel mellőlem, miután megittuk az italunkat.-Ha nem haragszol, én megyek. Keresek valami csajt magamnak.-sóhajtott, miközben körbenézett.

- Oké. Menj csak.-mosolyogtam.-Aztán nehogy valami idióta, pénz éhes libát szedj fel! -ordítottam utána, ahogy elindult. Ő még visszafordult, bólintott egyet, kacsintott, majd tovább indult. Miután Niall eltűnt, elkezdtem pásztázni a tömeget. Kerestem a többieket, hogy mégis merre lehetnek, de nem találtam őket. Vállat rántva visszafordultam a pultos felé, majd kikértem az italomat.

Épp a negyedik pohárnál tartottam, amikor éreztem egy forró leheletet a nyakamon. Összerezzentem, majd megéreztem egy ismerős illatot, ami azonnal az ájulás szélére vitt.

- Ne igyál annyit! -dörmögte fülembe, majd óvatosan megpuszilta a nyakam. Épp, hogy ajkai súrolták az érzékeny bőrt, de én már megakartam halni. Mindenem elkezdett remegni, alig kaptam levegőt. Fejem hátraszegtem, behunytam a szemem, és csak élveztem a pillanatot.

- Ahogy érzem Te is ittál.-nyögdécseltem kábultan.

- Nem sokat.-mormolta.

- Pedig lehet érezni az alkohol szagát.

- Nem baj. Inkább gyere velem táncolni.-duruzsolta még mindig a nyakamba.

- Én? Táncolni? Ilyen sarkakon? -fordultam vele szembe.

- Ne mondd, hogy nem tudsz.-nevetett fel, majd leült mellém. 

- Pedig nem tudok. Nem szoktam magassarkúkban járkálni. Egyenesen utálom őket. 

- Ilyen téren nem változtál semmit.-mosolygott rám. Pár másodpercig, csak mosolyogva nézett engem, amitől megint zavarba jöttem. Miért van az, hogy ha csak rám néz már attól lángba borulok???????? -Nem jössz ki velem cigizni? -törtem meg végül a csendet.

- De.-bólintottam. Felállt mellőlem, lesegített a magas székről, majd megfogta a kezem, és a nagy tömegen keresztül elkezdett kifelé menni velem. Miután kiértünk én azonnal levettem a cipőmet nagy szitkozódások közepette, amin Zayn csak nevetett, majd felém nyújtotta a cigis dobozát, kivettem belőle egyet, meggyújtotta azt, majd csak élveztem, ahogy a nikotin bejut a tüdőmbe. Zayn hanyagul az épület falának támaszkodott, miközben beleszívott a cigarettájába, én pedig egyik kezemet keresztezve mellkasom előtt álltam vele szemben. 

Már a cigim felénél tartottam, amikor láttam, hogy engem néz. Zavart a dolog, így próbáltam nem ránézni, de nem bírtam ki. Muszáj voltam nézni Őt. 

- Mi az? -kérdeztem kicsit talán bizonytalanul.

- Gyönyörű vagy ebben a ruhában.-mosolyodott el halványan, miközben mélyen a szemembe nézett. 

- Köszönöm.-mondtam félénken. Kellett pár perc, hogy összeszedjem magam, így egy kicsit csend honolt kettőnk között.-Kérdezhetek valamit? -néztem fel rá.

- Persze.

- Miért vagy velem ilyen furcsa? 

- Ezt, hogy érted? -kérdezett vissza, miközben eltaposta a csikket.

- Először egy bunkó fasz voltál velem - már bocsi. Aztán hihetetlenül kedves, és aranyos voltál, amikor beteg voltál, és ápolgattalak. Sőt, még utána is. Aztán megint elkezdtél nagyképűsködni velem. Folyton kerültél, és sokszor úgy néztél rám, mint a véres rongyra. Ha kérdeztem is Tőled valamit, csak egy szavas válaszokat adtál, és volt, hogy mogorván válaszoltál. Ma is ugyanilyen voltál, egészen mostanáig. Csak azt nem értem, hogy miért.-néztem a szemébe, majd a mondatom végére leütötte fejét.

- Ez...bonyolult.-sóhajtott.

- Ugyan már Zayn! Megfogom érteni. 

- Dehogy fogod.-nevetett fel gúnyosan.

- Nem vagyok idióta.

- Nagyon jól tudom.

- Akkor meg?

- Na jó! Akkor most én kérdezek Tőled valamit.-nézett fel rám.-Mióta vagy együtt Harryvel?-lökte nekem kérdését. Azt hittem, hogy rosszul hallok. 

- Micsoda? -ráncoltam össze a homlokom.

- Jól hallottad. Mióta vagytok együtt? 

- Nem vagyunk együtt. 

- Akkor miért lógtok annyit egymáson? Miért van mindig nálad? 

- Mert barátok vagyunk. De jobban megfigyelted volna, akkor a többiek is mindig átjönnek. 

- De Harry szinte minden nap.

- És? Ez miért baj? 

- Nem baj. Csak nem értem, hogy miért nem vállaljátok fel a kapcsolatotokat.-hát ez hülye! Én és Harry? Ugyan már! 

- Mert nincs mit felvállalnunk. Nem voltunk együtt soha sem, és nem is vagyunk. Úgy tekintek rá, mint például Louisra. Csak barátok vagyunk. De nem is értem, hogy miért magyarázkodok Neked.-túrtam zavarodottan a hajamba. 

- Tényleg nem vagytok együtt? -kérdezte, miután ellökte magát a faltól, és közeledni kezdett felém. 

- Tényleg.-nevettem fel kínomban. Ő elmosolyodott, majd közvetlen elém lépett. Egyszer csak annyit éreztem, hogy hatalmas kezeit, a derekamra helyezte, majd óvatosan magához húzott, de a szem kontaktus még mindig nem szakadt meg kettőnk között. A kezeim szorosan a mellkasának szorultak, amikor magához húzott.-Ez esetben bocsánat. -suttogta mosolyogva, majd hirtelen a semmiből megcsókolt. Ajkaival finom puszikat nyomott az enyéimre. A szívem majd' kiugrott a helyéről, és a légzésem is felgyorsult, de ahogy kezeim a mellkasán voltak, éreztem, hogy Neki is. Az idő egy pillanatra megállt körülöttünk. Mindent kizártam abban a pár másodpercben. Csak rá koncentráltam. Ha nem tartott volna, tuti, hogy összerogytam volna ott előtte. Levegő hiányában elváltunk egymástól, de én még mindig csukva tartottam a szemeim, a kezeim is a mellkasán voltak még, és még Ő is szorosan tartott magához. Éreztem, hogy az összes vér, ismét az arcomba szökik, amit szóvá is tett.-Már megint az a fránya pirosító, igaz? -nevetett fel halkan. Kinyitottam a szemeim, ránéztem, majd halványan elmosolyodtam.

- Ugye tudod, hogy ez nem helyes? -kérdeztem pár másodperc múlva, miután összeszedtem magam.

- Miért? -kérdezett vissza, miközben lehámoztam magamról kezeit.

- Mert mind a kettőnkben van alkohol.

- És? -nevetett.

- Fogadni mernék rá, hogy Te holnap nem fogsz emlékezni semmire.

- Dehogynem!

- Én nem így akarom ezt az első csókot kettőnk között. És ez még túl korai is.

- Ne már Perrie!

- Ne haragudj Zayn, de nekem ez nem megy.-néztem szemébe, majd felvettem a cipőmet, és visszamentem a szórakozó helyre. 

Most biztos, hogy azt gondoljátok, hogy egy idióta vagyok, amiért visszautasítottam Zaynt. Van benne igazság, de én tényleg nem így akarom ezt. Nem tudom, hogy bízhatok-e benne, hiszen mindannyian tudjuk, hogy imádja a nőket, és én nem akarok csak egy kaland lenni a számára. Ha már belekezdünk ebbe az egészbe, akkor őszintén, és jól csináljuk, ne pedig úgy, hogy csak lefektet, másnap reggelre, meg eltűnik, aztán este meg egy másik csajjal bújik ágyba. Ez nekem nem gyere be. Nagy gondolkodásomban nem figyeltem, így nekimentem valakinek. Felnéztem az illetőre, és Harry zöld íriszei lestek rám. Biztos vagyok benne, hogy már hullarészeg volt, mert a pia szag csak úgy áradt belőle. Pár másodperc szerintem kellett Neki, amíg felismert, mert egy ideig csak bámult rám, aztán egy fáradt mosoly jelent meg az arcán, majd szorosan magához húzott.

- Héj, kislány! -ölelt magához.-Merre jártál?

- Szívtam egy kis friss levegőt.-toltam el magamtól.-De, ahogy látom Neked sem ártana.-fintorodtam el.

- Majd szívok, ha hazamegyünk.-vigyorgott.-De most gyere velem! -fogta meg kezemet.

- Hova?

- Táncolunk.

- Nem Harry, nem táncolunk.-állítottam meg.

- Miért? -biggyesztette le alsó ajkát.

- Mert totál részeg vagy. Gyere! Inkább üljünk le, és beszélgessünk.-fogtam meg kezét, és az egyik kanapé szerűség felé vonszoltam. Mikor a kanapéhoz értünk, Harryt szó szerint lelöktem rá, majd melléhuppantam.-Mivel etetnek téged? Rohadt nehéz vagy.-fújtam ki a levegőt.

- Ez nem zsír anyukám, hanem izom.

- Ja, persze.-forgattam szemeimet.

Már egy jó ideje a kanapén ültünk. Harry szerintem be is aludt, mert a fejét a vállamra helyezte, és csak mélyeket szuszogott. Fasza! Itt vagyok egy buliban, ahova nem is akartam eljönni, plusz még egy tohonya, részeg állat is csorgatja a nyálát a vállamra, és rajta kívül még nem is láttam más ismerőst a környékünkön. Hogy én mennyire utálom ezt! Remélem tudod Harry Styles, hogy ezért még holnap kinyírlak?! Épp Harryt löktem át a másik oldalra, amikor megpillantottam Zaynt. Épp egy hosszú barna hajú csaj dörgölte a valagát Zayn ölének, miközben Zayn a nyakát csókolgatta. Aztán, Zayn súgott valamit a csaj fülébe, majd kézen ragadta Őt, és a pulthoz mentek. Jobban mondva imbolyogtak. Látni lehetett rajtuk - főleg Zaynen -, hogy már nem keveset ittak. Leültek egy-egy székre, Zayn beszélt valamit a pultosnak - gondolom, hogy mit kértek -, közben a csaj simogatta Zayn jobb combját, majd Zayn visszafordult a csajhoz. Valamit mondott annak a...nőnek, majd nagy nevetések közepette megcsókolta a lányt. Fájt ezt végignézni. Nagyon megkedveltem a srácot, és még egy órával ezelőtt engem csókolt meg az a görény, most meg már egy másik csajt fűzöget. Erről beszéltem! Oké, hogy én hajtottam el azzal az ürüggyel, hogy ez még korai, de ha komolyan akart volna engem, akkor nem azzal a libával enyelegne. Megelégeltem a dolgot. Odafordultam Harryhez, és óvatosan elkezdtem pofozgatni, hogy ébredjen már fel.

- Mi az? -morogta.

- Kelj fel!

- Miért?

- Mert én haza akarok menni, és nem akarlak itt hagyni.

- Oké.-nyöszörögte még fél álomban. Felálltam, felhúztam azt a nagy mamlaszt, jobb karját a nyakam köré raktam, bal kezemet a bal oldalára helyeztem, és úgy vonszoltam magammal keresztül a sok emberen egészen addig, ameddig ki nem értünk.

- Kösz, hogy segítettél.-morogtam, majd nekidöntöttem a falnak, de Ő elkezdett lefelé csúszni. Még végignéztem, ahogy lassan csúszik a fal mentén, egészen a földig, majd amikor már láttam, hogy ülve elaludt megrántottam a vállam, és elővettem a mobilom, kikerestem Eleanor számát, majd tárcsázni kezdtem.

- Hol vagy? Egész este nem láttalak! -hallottam barátnőm aggódástól teli hangját a vonal másik végén.

- Jól vagyok. Kint vagyok az épület előtt, és már mennék haza. Ti nem akarnátok jönni? 

- De, megyünk. Viszont nem tudnál segíteni? Louis totál elázott Niallel egyetemben, Zaynt meg nem találjuk sehol sem Harryvel együtt. 

- Nem tudok visszamenni. Harry itt van velem. Ő is ki van bukva. Most épp a földön ülve alszik. Zaynt meg utoljára a pultnál láttam, egy csaj társaságában.-fintorodtam el.

- Hogy mi? Zayn becsajozott? 

- Nagyon úgy néz ki.-sóhajtottam.- Na, de mindegy. Majd ezt még megbeszéljük. Csak kaparjátok össze a srácokat, és menjünk.

- Rendben. Akkor várjatok meg az épület előtt.

- Oké.-mondtam, majd bontottam a vonalat. Miután elraktam a telefonom, ismét elkezdtem Harryt észhez téríteni.-Gyerünk Styles! Kapd össze magad!
- Még egy kicsit! -nyöszörögte álmosan.
- Nincs még egy kicsit! Kelj fel, vagy itt hagylak!
- Miért vagy velem ilyen gonosz?
- Nem vagyok gonosz. Na de gyere! -fogtam meg kezét.-Kelj fel! -rángattam, de semmi.-Kellj. Már. Fel.-tagoltam nyögdécselve minden egyes szót, mert iszonyú nehéz volt ez a majom.-Harry! Kérlek!
- Jó, kelek már! -morogta, majd megpróbált felállni, de visszaesett, így magára rántott.
- Haha! Helló szépségem! -vigyorgott rám csukott szemekkel.
- Baszd meg magad Styles! -morogtam, miközben próbáltam lemászni róla, ám ekkor kinyílt az épület ajtaja. Végignéztem az embereken; Elenaor leesett állal bámult minket, Sophiával, és Liammel egyetemben, Niall fél álomban volt Sophia hóna alatt, míg Louis röhögött rajtunk El karjai között, Zayn pedig haragosan figyelt minket, miközben Liamre volt támaszkodva. Állkapcsa megfeszült, szemei villámokat szórtak, kezei ökölbe szorultak. Ennek mi baja van? Nagy nehezen lekúsztam Harryről, felálltam, és felcibáltam Őt, majd se szó, se beszéd lehajtott fejjel, Harryt magam után vonszolva igyekeztem Liam kocsijához. Nem kellett szólnom senkinek, szépen jöttek utánam, de a zavarodottság - Zayn esetében a harag - ugyanúgy az arcukon ragadt.
Liam kinyitotta a kocsiját, beültettük oda Niallt, Harryt, és Louist, Liam pedig beült a volán mögé, majd odasétáltunk El kocsijához, a lányokkal betuszkoltuk Zaynt a hátsó ülésre, Sophi beült Zayn mellé, majd mi is szépen beültünk a kocsiba, Eleanorral, és elindultunk hazafelé.

Ne feledjétek!!! MEG KELL DÖNTENÜNK A REKORDOT!!!  http://www.youtube.com/watch?v=bkx9kCdaaMg :) ♥

6. rész

Hát...meg is lenne a folytatása ennek a résznek is. Lehet - sőt biztos -, hogy nem lett a legjobb, de...ez van. Cserben hagyott a múzsám :/ De majd lesz jobb is :) 
Ja és még valami! Szeretném megköszönni az egyik legjobb barátnőmnek a segítségét! :) Nélküle nem biztos, hogy összejött volna ez a rész :) Szóval köszönöm Katus :) ♥ 

Reggel halk motoszkálásra ébredtem. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd kinyitottam a szemem. Az elején azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Tudtam, hogy nem a saját házamban vagyok, mert a falak nem olyan színűek voltak, mint amilyeneknek kellett volna, hogy legyen. Aztán homlokon csapott a megfejtés, miszerint még mindig Liaméknél vagyok. Nagy nehezen felültem a kanapén, megdörzsöltem a szemeim, majd szétnéztem. A helyiségben nem volt senki, viszont a nappaliból megláttam Liam magas alakját, miközben kávét öntött magának. Felálltam, majd kibattyogtam Liamhez.
- Jó reggelt! -köszöntem még félálomból, miközben beletúrtam szőke, kócos tincseimbe.
- Jó reggelt! -mosolygott rám álmos tekintetével.-Hogy aludtál? -kérdezte két ásítás közepette.
- Egész jól.-mosolyogtam.
- Akkor oké.-biccentett egyet.-Kávét kérsz?
- Megköszönném.-ásítottam. Ő erre csak bólintott egyet, majd felállt az asztaltól, és öntött egy bögrébe nekem kávét, majd odahozta nekem.-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
- Nincs mit.
- Ömm...lehet valahol...cigizni? -kérdeztem picit félénken, miután megittam a kávémat.
- Cigizel? -a meglepettség azonnal kiült az arcára.
- Ühüm.-bólintottam.
- Hát...Zayn a hátsóajtónál szokott cigizni a tornácon.
- Akkor kimegyek, ha nem baj.-mosolyogtam.
- Menj csak.-mondta. Felálltam az asztaltól, majd elindultam a hátsóajtó felé. Mikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy valaki már kint van. Sötét haja az ég felé meredt, közben bőszen fújta ki a füstöt.
- Szia! -köszöntem, miközben kiléptem az ajtón.
- Szia! -köszönt vissza halvány mosollyal az arcán. Ahogy leültem mellé az egyik székre, láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Elég sápadt volt, és a hangja kicsit furcsa is volt.-Mi az? -kérdezte, mikor észre vette, hogy Őt nézem.
- Beteg vagy?
- Ja. Szerintem megfáztam.-húzta száját.
- És Te egy szál pólóban ülsz itt kint?
- Valahol csak kell cigiznem.-nevetett.
- Elszívtuk a cigit, és mész befelé! Én meg majd főzök Neked teát meg levest.
- Elszívtuk? Nem csak én cigizek?
- Hát...mindjárt nem leszel egyedül.-nevettem, majd vettem volna elő a kis dobozkát, de rájöttem, hogy nem hoztam ki magammal.-Mindjárt jövök.-álltam fel a helyemről.
- Hova mész? -kérdezte.
- Kihozom a cigim.
- Adok én.-nyújtotta felém a dobozát.
- Köszi.-léptem elé, majd elvettem egy szálat Tőle.
- Mióta szívod? -kérdezte, miközben leültem a helyemre.
- Mióta kikerültem a kórházból.-válaszoltam, miután meggyújtotta a szálat.
- Értem.-bólintott, miközben kifújta a füstöt.-És...már jobban vagy? -fordult felém kis idő után.
- Miért nem lennék jól?
- Megnyugodtál a tegnapi után?
- Nagyjából. De....még mindig fura ez az egész.-sóhajtottam.
- Elhiszem. Nekem is furcsa, hogy újra itt vagy. Öt év nem kis idő.-bámulta a kertet.
- Hát nem.-szívtam bele a cigimbe. Pár pillant után kinyílt az ajtó, és Liam lépett ki rajta.
- Nem akarok zavarni, csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy elmegyek. Louis sincs itthon, mert elment Eleanorhoz, Harryék meg vásárolgatnak.
- Oké.-mondta Zayn.
- Perrie addig maradsz, ameddig szeretnél. Örülnék is neki, ha megvárnál.-mosolygott.
- Rendben.-mosolyogtam.-Úgy is főzök még Zaynnek.
- Oké. Akkor majd jövök. Sziasztok! -köszönt el.
- Szia! -köszöntünk mi is.-Na gyere! -álltam fel a helyemről, majd elé léptem.-Menjünk be, mielőtt jobban megfázol.-nyújtottam felé a kezem.
- Oké.-mosolygott, majd a kezemet megfogva felállt, és bementünk a házba. Ő leült a kanapéra, bekapcsolta a tévét, én pedig kimentem a konyhába. Ahogy a konyhában foglalatoskodtam elkezdtem gondolkozni ezen az egészen. Érzek még valamit Zayn iránt? Oké, hogy helyes meg mit tudom én, de...szeretem még? És Ő érez még irántam valamit? Mi lesz ebből az egészből? Amikor megfogta a kezem, valami furcsa dolgot éreztem, de...nem hiszem, hogy az a szerelem lett volna. Csak jó volt hozzáérni.
- Zayn! Kész a leves meg a tea is! -szóltam a fiúnak, mikor mindennel elkészültem.
- Oké. Megyek.-válaszolta. Miközben Ő leült az asztalhoz, én szedtem egy tányérba levest, öntöttem egy bögrébe teát, majd elé raktam mindent.-Jól néz ki a leves.-figyelte a tányért, amit leraktam az asztalra.
- Remélem, hogy az íze is jó lesz.-nevettem, miközben leültem elé.
- Mindjárt megtudjuk.-kacsintott, majd merített egy kannál a levesből.-Ez nagyon jó! Mintha csak anyu főzte volna.-mondta, miután lenyelte az első kanál levest.
- Ízlik? -mosolyogva néztem, ahogy kanalazott még egyet.
- Nagyon.
- Akkor jó.-mosolyogva figyeltem tovább, ahogy mohón kanalazta a levest. Olyan volt, mint egy kisgyerek, akit behívott az anyukája ebédelni, de siet, mert megy ki a barátaival focizni a ház elé.-Kérsz még? -kérdeztem, mikor már befejezte.
- Nem, köszönöm.-állt fel, hogy berakja a mosogatóba a tányérját.
- Akkor idd meg szépen a teád, és feküdj le.
- Mindjárt, csak elmosom a tányérom.
- Majd én elmosom.-álltam fel, és Zayn mellé léptem.
- Perrie! Egy tányérról van szó.-mosolygott.
- Ne vitatkozz velem! -fogtam meg alkarját, majd elhúztam onnan.-Menj, idd meg a teád, és feküdj le!
- Oké anyu.-nevetett, majd leült az asztalhoz, és elkezdte iszogatni a teáját.
- Feküdj le!
- Nem.-vigyorgott.
- Zayn!
- Jó, oké, megyek már! -állt fel a helyéről a kezében a bögréjével.-De siess be hozzám a nappaliba.
- Oké.-nevettem.

Már a nappaliban vagyunk Zaynnel, és valami iszonyat rossz filmet nézünk a tévében. Elég nagy csend volt kettőnk között. Néha-néha tüsszent vagy köhögött egyet, én mondtam Neki egy "Egészség"-et, Ő megköszönte, és ennyi. Már egy ideje egymás mellett ülhettünk, amikor a fél szememmel láttam, hogy mintha remegne.
- Fázol? -kérdeztem.
- Egy kicsit.
- Nem vagy lázas?
- Nem tudom.-mondta, mire én a homlokára tapasztottam a kezem. Sajnálatos módon rá kellett jönnöm, hogy nagyon is lázas.
- Tűz forró a homlokod.-emeltem el kezem a homlokáról.-Van itthon lázcsillapítótok?
- Szerintem a konyhában az egyik szekrényben van.-mondta, miközben összefonta maga előtt kezeit.
- Akkor mindjárt hozok egyet.-mondtam, miközben felálltam mellőle, és kimentem a konyhába. Miután megtaláltam a keresett gyógyszert, öntöttem a bögréjébe teát, majd bevittem a gyógyszerrel együtt Neki. Ő gondosan bevette a fehér kis bogyót, miután megköszönte. Jó pár perc múlva ismét rátettem kezeim a homlokára.-Szerintem már lejjebb ment a lázad.-állapítottam meg.
- De még mindig fázok.
- Akkor hozok Neked egy pokrócot.-keltem volna fel Zayn mellől, de Ő óvatosan elkapta a kezem, majd visszahúzott maga mellé.
- Az is elég, ha csak hozzám bújsz.-féloldalas mosoly ült ki arcára, barna szemei játékosan csillogtak, én meg éreztem, hogy az összes vér, ami a testemben folyt, felfelé kezdett araszolni, majd az arcomnál megállapodott.
- Szerintem egy takaróval jobban járnál.-néztem gyönyörűen csillogó szemeibe.
- Kétlem.-vigyorgott.-Na gyere ide.-rakta oldalamra kezeit, majd finoman magához húzott. Fejem a mellkasára raktam, egyik kezem a hasán pihent, míg a másik kettőnk között volt beszorulva.-Köszönöm.-suttogta, majd belepuszilt hajamba.
- Mégis mit?
- Hogy itt vagy, és gondoskodsz rólam.
- Semmiség.

~ * ~

Lassan fújtam ki a füstöt ajkaimon, miután Zayn elaludt, és kijöttem a tornácra rágyújtani. Remélem, hogy hamar meggyógyul. Igazából...nem is tudom, hogy miért aggódok ennyire. Hiszen csak egy kis nátha! Meg...igazából nincs is köztünk semmi. Még a barátomnak sem mondhatnám. Csak egy ismerősöm. De, ha jobban a szívem mélyére nézek, akkor....talán mégsem csak egy ismerős. Mintha már kezdene fontossá válni számomra. Nem azt mondom, hogy szeretem vagy valami, csak...van, amikor jól érzem magam mellette.
- Szia! -hallottam egy mély hangot a fülem mögül, mire picit összerezzentem. Hátrafordultam, és láttam, hogy Harry az.
- Szia! -köszöntem vissza Neki.
- Dohányzol? -kérdezte, miközben leült mellém.
- Most már nem.-nyomtam el a csikket.-De amúgy ja. Szoktam.
- Mióta?
- Öt éve.
- És miért szoktál rá?
- Az elmúlt öt évben rengeteg rossz dolgon mentem keresztül. Szülők nélkül felnőni nem egyszerű. Barátaim megint nem voltak. Senkivel sem tudtam beszélni. Teljesen egyedül voltam. Aztán egyre csak inkább kezdtem rossz irányba fordulni.
- Hogy érted?
- Cigi...pia...verekedések...meg hasonló dolgok.
- Ha valaki öt-hat évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy Te ilyen leszel, tuti, hogy a képébe röhögtem volna.
- Változnak az idők és az emberek Hazza.-mosolyogtam.
- Minek neveztél? -kapta felém azonnal gyönyörű zöld íriszeit.
- Hazzának. Talán baj? -nevettem.
- Tudod, hogy ki ragasztotta rám ezt a nevet?
- Kéne?
- Te voltál az. Soha, senki sem nevezett így, rajtad kívül. És azóta nem is hallottam ezt a nevet.-nézett rám ledöbbenve.
- Úgy tűnik emlékeimnek egy része kezd visszajönni.-bámultam magam elé.
- Örülök, hogy én lehetek az első! -mosolyodott el halványan. Nem tudtam mit reagálni erre a  mondatára. Csak ránéztem, és picit visszamosolyogtam rá. 
- Isteni a levesed Pezz.-vágta ki Niall az ajtót, egy nagy vigyor kíséretében.
- Honnan veszed, hogy én főztem? -nevettem.
- Most mondta Zayn.
- Már felkelt? 
- Aha. Louis felzavarta csóró gyereket.-nevetett.
- Akkor megyek. Megnézem, hogy van Zayn. Meg lecseszem Louist.-mondtam, miközben felálltam a helyemről.
-Oké.-nevettek. Mikor beléptem a nappaliba, Louist, Josht, és persze Zaynt pillantottam meg. 
- Szia! -köszönt Louis és Josh egyszerre.
- Sziasztok! -köszöntem Nekik vissza.-Hogy vagy? -ültem le Zayn mellé.
- Valamivel már jobban.-mosolygott.
- Lázad van? -kérdeztem.
- Szerintem nincs.-mondta, miközben a homlokához értem.
- Szerintem sincs.
- Az isteni levesed életmentő volt.-nevetett.
- Vagy a lázcsillapító.-mosolyogtam.
- Vagy az, hogy hozzám bújtál.-suttogta fülembe, hogy csak én halljam. Hirtelen kezdett meleg lenni. Sejtettem, hogy elpirultam.
- Meleged van? -nézett rám Josh.
- Nincs. Miért? 
- Kicsit piros az arcod.
- Az csak pirosító. Igaz, Szöszi? -vigyorgott rám Zayn.
- Ja.-mormoltam. Ránéztem Zaynre, és láttam rajta, hogy alig bírja ki, hogy ne nevesse el magát. Csak a tévét bámulta, és mosolyogva a szája szélét harapdálta.-Engedd ki, mert megfulladsz! -szóltam Neki, mire mindenki ránk nézett.
- Mit kéne kiengednie? -kérdezte Louis.
- Semmit.-nevetett végre Zayn.- Inkább kimegyek, és elszívok egy cigit.-nevetett tovább, majd felállt mellőlem. 
- Lemaradtunk valamiről? -kérdezte Louis.
- Nem.-sóhajtottam, majd karba tett kezekkel a kanapé háttámlájának dőltem, és a tévére koncentráltam.

5. rész

Amióta hazaértem csak Zaynen kattog az agyam. Eddig folyamatosan bunkó volt velem, most meg volt pár jó pontja; először is megmentett attól a görénytől - még, ha nem is tudta, hogy én vagyok az -, utána bocsánatot kért, sőt még el is hívott vacsorázni! Ez a fiú elég érdekes. És az igazat megvallva valami vonz hozzá. Itt, most nem a külsejére gondolok, hanem...nem is tudom. Talán a legmegfelelőbb szó az, hogy valami közünk van egymáshoz. Fogalmam sincs, hogy mi, de ezt érzem. 
Lenéztem magam mellé az ágyra... A kép még mindig ott pihent. Kezembe vettem, és megint csak nézegettem.
Már elakartam rakni a fiókba, amikor észrevettem, hogy valami van a hátuljára írva. "Örökké." De ez nem az én kézírásom volt. Valaki másé. Miért van az ott? És ki írta rá? Gondolkodásomból a csengő hangja zökkentett ki. Ez biztos Zayn lesz. Gyorsan elraktam a képet vissza a helyére, majd leszaladtam az emeletről. Kinyitottam az ajtót, és Zayn állt velem szemben.
- Szia! -mosolygott. Oh! Az a mosoly! Iszonyat szexi! Hogy...mi van? Szexi???? Perrie állj le! Totál megbolondultál! Szólt egy kis hangocska a fejembe.
- Szia! -köszöntem félénken.
- Meleged van? -kérdezte vigyorogva, miközben beengedtem.
- Nem. Miért? -ráncoltam össze a homlokom.
- Csak, mert picit mintha piros lenne az arcod.-vigyorgott tovább. Ne már, hogy elpirultam! Egyáltalán mi az, hogy MIATTA pirultam el? Jó, mondjuk igaz, hogy már kezd helyes lenni, de akkor is!!!
- Az...az csak pirosító.-próbáltam menteni a menthetőt.
- Ahhha...-kuncogott.
- Ömm...ja....-dörzsöltem az alkarom.-Vetkőzz le nyugodtan! Mármint...vedd...vedd le a pulcsidat, ha... ha meleged van.
- Oké.-nevetett ismét. Istenem Perrie! De idióta vagy!
- Kérsz valamit?
- Egy pohár víz jól esne.-mondta, miközben levette magáról a belebújós pulcsiját. Ahogy húzta le magáról a sötét anyagot kicsit a pólója is feljebb csúszott, így egy picit kilátszott az izmos hasa.
- Ömm...oké..-tértem magamhoz.-Akkor...hozom. Addig...addig ülj le a nappaliba, ha gondolod.
- Rendben-mosolyogva bólintott egyet.
Miután töltöttem kér pohárba vizet, visszaindultam Zaynhez. Épp, hogy megfordultam, és léptem egyet, elcsúsztam, és az összes víz a pólómon landolt, a poharak pedig összetörtek.
- Bassza meg! Ilyen nincs! -morgolódtam.
- Minden oké? -hallottam Zayn hangját.
- Igen. Persze. Mindjárt megyek.-válaszoltam. Mikor viszont álltam volna fel, beletenyereltem az üvegszilánkokba.-Picsába! -kiáltottam fel. Ezt nem hiszem el! Ez nem az én napom! 
- Jesszus! Jól vagy? -felnéztem, és láttam, hogy Zayn már "rohan" felém. Leguggolt elém, és megnézte a kezeim.
- Minden oké. Megmaradok.-válaszoltam.
- Van valami kötszered?
- A fürdőben.
- Akkor gyerünk! Hozzuk rendbe a kezed.-mondta, majd segített felkelni a földről.
Felmentünk a fürdőbe, Ő kivette a szekrényből az elsősegélydobozt, közben megnyitotta a csapot, hogy dugjam alá a kezem.
- Ma már másodjára segítesz rajtam.-néztem rá, miközben Ő a tenyeremre koncentrált. Erre csak halványan elmosolyodott, de még mindig a kezemet figyelte.-Köszönöm.-mondtam, mire nem mondott semmit, csak rám nézett, picit ismét elmosolyodott, majd aprót bólintott.
- Lehet, hogy tudnék még valamiben segíteni.-vigyorgott.
- Miben? -húztam fel mind a két szemöldököm.
- Adhatnék neked egy tanácsot.
- Milyen tanácsot?
- Mondjuk, hogy ha végeztünk a kezeddel, akkor átvehetnéd a pólód.-mosolygott.-Tudod a fehér textil, és a víz nincsenek jó barátságban. Nem mintha zavarna a dolog, csak gondoltam szólok.-nevetett. Lenéztem a pólómra, és az egész átlátszott!
- Ilyenkor áldom azt az embert, aki feltalálta a melltartót.-mondtam halál komolyan, amin Zayn csak még jobban nevetett.-Ne nevess! -nevettem már én is.
- Oké.-nevetett tovább.
Ahogy finoman itatta fel a vért a tenyeremről egy vattával, jobban szemügyre tudtam venni; tökéletes arc...izmos kezek....sok tetoválás... Igazi rossz fiú, akiket én annyira szeretek.
- Látom szereted a tetkókat.-néztem a kezét.
- Igen.-mosolygott.
- Csak a kezeiden vannak?
- Van a lábamon is, meg a felsőtestemen is. Sőt hátul a nyakamon is van.
- Majd megmutatod őket? -néztem rá, mint egy óvodás.
- Meg.-kuncogott.-És Te szereted őket?-kérdezte kis szünet után.
- Igen, nagyon. Gyengéim a tetkós pasik.  Az olyan...rossz fiús. És én szeretem a rossz fiúkat.-nevettem.
- És van is tetoválásod?
- Nincs még. Csak piercingem van.-mutattam az orromra.
- Én meg csípem a piercinges csajokat.-nézett rám vigyorogva.
- Az--az nagyon jó.-mondtam, amin Ő csak nevetett.-Most mi az?
-  Megint előbukkant a pirosítód.-francba!

~ * ~

Már a szobámban ülünk az ágyon, és beszélgetünk. Zayn szépen rendbe rakta a kezem. Szinte nem is fájt. Olyan gyengéd volt. Még a végén kiderül, hogy egy gondoskodó, aranyos srác, akinek még érzései is vannak.

- Szóval...-ültem törökülésbe.-Milyen pár dolgot akartál nekem megmagyarázni?-kérdeztem.

- Elég nehéz nekem erről beszélni.-ütötte le a fejét.

- Valami mély nyomot hagyott benned? 

- Nagyon is.

- Elmeséled? Vagy inkább nem akarsz róla beszélni?

- Elmesélhetem, hiszen megígértem. 

- Rendben. Figyelek.

- Nos...volt egy lány. Nagyon szerettem. Az életem adtam volna érte. Sőt még most is! Gyönyörű lány.-mosolyodott el.-Majdnem egy évig alkottunk egy párt. Minden szép és jó volt. Egész addig, amíg nem kaptam egy telefont. Az unokatesója hívott fel, hogy balesete volt. Bementem abba a kórházba, ahova vitték. Kiderült, hogy kómába esett. Akkor nagyon padlóra kerültem. Azt hittem, hogy ha leiszom magam, vagy ha belövöm magam, akkor jobb lesz. De ez nem így történt. Csak rosszabbodott a helyzet. A lány unokatesója ezután megtiltotta, hogy találkozzak vele - ami valljuk be, érthető. Öt év telt el a baleset óta. Azóta nem is hallottam a lány felől, csak egyszer. 

- Nagyon sajnálom Zayn.-éreztem, hogy könnyek gyűltek a szemembe. Meghatott az, amit mondott. Igaz, hogy szemét volt velem, de megsajnáltam Őt. Láttam az arcán, hogy még mindig szenved a lány hiánya miatt.

- Nem kell.-mosolygott rám.-Most már tudom, hogy jól van a lány. És ez nekem mindennél többet jelent.

- És...miért voltál velem olyan goromba?

- Talán...a drogok hiánya miatt. De ma mindenkivel ilyen voltam. Amit őszintén megbántam.

- Próbálsz leállni a drogokkal?

- Igen. Most, hogy megint megtaláltam a lányt, próbálom visszaszerezni. És ez csak úgy fog menni, ha leállok az ivászattal meg a drogokkal.

- Ő volt az első barátnőd?
- A második. Előtte volt még egy lány. De az csak gyerekszerelem volt.
- Vele már komolyabb volt?
- Komolyabb érzéseim voltak iránta, igen.
- És azóta nem is volt barátnőd?
- Nem vagyok rá büszke, de azóta csak egy éjszakás "kapcsolataim" voltak.
- Értem.
- Na és veled mi a helyzet? Van barátod?
- Nem, nincs.
- Mióta?
- Nem tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy volt-e.-az utolsó mondatomat szinte suttogva mondtam.
- Hogy-hogy?
- Ez egy hosszú történet.-sóhajtottam.
- Azt hiszem, hogy tudom, hogy miről beszélsz?
- Igen? -csodálkoztam.
- Nem emlékszel semmire a múltadból.
- Mi? Te ezt honnan tudtad? -azonnal ledöbbentem.
- Ömm... Mindegy. Nem lényeg. Én inkább, most megyek.-állt fel.-Későre jár.-indult az ajtó felé.
- Várj! Zayn! -pattantam fel a helyemről, és utána szaladtam.-Miről beszéltél az előbb?
- Semmiről. Felejtsd el! -vette fel a pulcsiját.
- De Zayn...
- Hygjuk Perrie.-bújt a cipőjébe.
- Zayn! Mondd el, hogy mi volt ez! -veszekedtem vele, közben pedig az ajtó elé álltam, hogy ne tudjon kimenni.
- Jó éjt Perrie! -puszilta meg a homlokom, majd finoman arrébb tolt, majd kilépett a házból.
- Zayn gyere vissza! -kiabáltam utána.
- Kutass a szekrényekben! Vagy gondolkozz! Megtalálod a választ a kérdéseidre! -szólt vissza, majd eltűnt a sötétben.
Mi a szar volt ez???? Honnan tudja, hogy nem emlékszek semmire? És mi az, hogy gondolkozzak? Miről beszélt ez a srác? "Kutass a szekrényekben!... Gondolkozz!" Csak ezek a mondatok jártak a fejemben. Felrohantam a szobámba, és elkezdtem kutatni. Minden egyes szekrényt felforgattam, de sehol nem volt semmi. Aztán benéztem az ágyam alá, ahol találtam egy sötétbarna színű fa ládikát, ami kulccsal volt lezárva. Csak az volt a baj, hogy nem volt meg a kulcs. Beszaladtam a fürdőbe, kerestem egy hullámcsatot, majd visszasiettem a szobámba. Feldobtam a ládát az ágyamra, majd megpróbáltam kinyitni. Nagy nehézségek, és káromkodás után sikerült kinyitnom. A tetején csak családi fotók voltak. Anyuékról...nagyszüleimről... Aztán érdekesebb dolgokat találtam. Volt egy kép, amin épp Liammel fagyiztunk. Aztán jött egy másik; Niallel teli szájjal vigyorgunk. A következőn Harry puszit ad nekem. A másikon én adok puszit Louisnak. Aztán Zayn a hátán visz. Josh-sal és Zaynnel hóembert építünk. Tábortűz, ahol Niall gitározik, Josh pedig két botot tart a kezében, és - szerintem - dobol egy farönkön. Zaynnel csókolózunk, a háttérben pedig Josh és Niall mutogatnak. Harry, Liam, és én. Zayn ki sminkelve, közben én puszit adok neki. Harry festi a körmöm. Mik ezek a képek? Aztán találtam egy kis cetlit...

Örökké szeretni foglak Pezz!

Zayn.

Találtam még egy képet, és még sok-sok képet, amin a fiúk is szerepeltek. Mi ez az egész? Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az arcomon folyik valami. Annyira felzaklatott ez az egész, hogy elkezdtem sírni. 

Miután kicsit megnyugodtam elhatároztam, hogy átmegyek a fiúkhoz. Fogtam a táskám, beledobáltam az összes fényképet, levelet, és minden mást, ami a dobozban találtam, felöltöztem, majd elindultam a fiúkhoz.

~ * ~

Mikor a házhoz értem eszeveszettül nyomtam a csengőt, és dörömböltem az ajtón. Kis idő múlva hangokat hallottam, de én még akkor sem szálltam le a csengőről.

- Jesszusom! Megyek már! -hallottam Josh mérges hangját.-Perrie! Mit keresel itt? -dörzsölte a szemét. Ezek szerint már aludt.

- Mindenki itthon van? -nem is foglalkoztam a kérdésével. 

- Igen.

- Bemehetek?

- Persze.-állt arrébb, hogy bemehessek.-Baj van?

- Szólnál a fiúknak?

- Hogyne, de történt valami?

- Elmondom, csak szólj a fiúknak kérlek! -erre nem mondott semmit, csak felment az emeletre, addig én leültem a nappaliba. Pár perc múlva Josh már a fiúkkal tért vissza.

- Kislány, én komolyan imádlak, de tudod, hogy mennyi az idő? -nyöszörgött az alsógatyás szöszi.

- Már bocs, de most nagyon nem tud érdekelni, hogy mennyi az idő.

- Történt valami? -kérdezte Liam, miközben leült mellém, és a többiek is helyet foglaltak.

-  Igen Liam, történ!

- Micsoda?-Harry.

- Rájöttél, igaz? -kérdezte Zayn.

- Mik ezek? -nem is foglalkoztam Zayn kérdésével, csak kiborítottam az asztalra a képeket. Mindenki a kezébe vett egy-egy képet, és azonnal lesápadtak.-Ti vagytok a képeken velem?

- Igen, mi, de...-próbált magyarázkodni Louis, de én nem hagytam.

- Miért? Mi közöm van hozzátok? Ma találkoztunk először, de akkor miért vannak olyan képeim, amin veletek vagyok? -fakadtam ki.

- Perrie kérlek nyugodj meg! -próbált nyugtatni Liam.

- Magyarázzátok el, hogy mi ez az egész! -kiabáltam.

- Perrie! -sóhajtott Liam.-Nem is tudom, hogy hol kezdjem...

- Hagyd Liam! Majd én.-szólalt meg Zayn, mire minden figyelmemet rá irányítottam.-Nos...kezdem a legelején. 13 éves lehettem, amikor megismertelek. Új lány érkezett a suliba. A tanár mellém ültetett Téged. Teltek a napok, és nagyon jóba lettünk. Én voltam a legjobb barátod. Aztán a középsuliba is együtt mentünk. Ott ismerkedtem meg a többiekkel is. Már nyolcadikban beléd voltam esve, de nem mondtam el neked. Aztán kilencedikben elhívtalak moziba, ahol össze is jöttünk.-mosolyodott el.-Mi így heten voltunk a legjobb barátok. Mindig együtt lógtunk. Emlékszel a lányra, akiről ma meséltem Neked? -kérdezte, mire én csak bólintottam egy aprót.-Az a lány Te vagy Perrie. Egy hónap híján lettünk volna egy évesek, amikor Liam felhívott, hogy baleseted volt. Egy téli napon a  szüleiddel mentél volna valahova autóval, de karamboloztatok egy másik kocsival. Anyukád a helyszínen meghalt, apukád pedig a kórházban. Te két hétig kómában voltál. Akkor mind a hatan mélypontra kerültünk, de leginkább én - amit mondtam is Neked. Aztán ugye Liam eltiltott Tőled, de felhívott, amikor felébredtél. Viszont nem szolgált jó hírekkel. Azt mondta, hogy nem emlékszel semmire, és senkire. Még aznap bementem hozzád...vagyis mentünk. Próbáltuk elmagyarázni, hogy mi történt, de Te csak a szüleidet akartad, nekünk meg hittél, és elküldtél minket. Azt mondtad, hogy egyikőnkre sem vagy kíváncsi, és csak annyit akarsz, hogy ne keressünk soha többet. Mi pedig tiszteletben tartottuk a kérésedet, még ha nehezünkre is esett. Egészen idáig.-a végén már nagyon sírtam. De a többiek is megkönnyezték a dolgot.

- Igaz ez Liam? -néztem a fiúra, aki könnyes szemekkel nézzet vissza rám.

- Az utolsó szóig igaz.-suttogta.

- Annyira sajnálom.-zokogva felálltam Liam mellől, és Zayn karjaiba borultam.

- Mégis mit? -szipogta.

- Azt, hogy ide juttatalak. Miattam drogozol...iszol...cigizel... Miattam van az egész. Én vagyok az oka mindennek.

- Ne hibáztasd magad Pezz! -puszilt a hajamba.

- De igen! -engedtem el.-És Ti se haragudjatok rám fiúk! -fordultam a többiekhez.

- Nyugodj meg Perrie! Nem haragszunk rád. Igaz fiúk? -kérdezte Liam a többiektől.

- Egyáltalán nem haragszunk. Örülünk, hogy visszakaptunk.-állt fel Niall a helyéről, és szorosan megölelt.

~ * ~

- Perrie! Perrie ébresztő! -hallottam egy ismerős hangot. Kinyitottam a szemem, és Niall mosolygós arca tárult elém.

- Hmm?? -morogtam.

- Elaludtál a vállamon.-szólt Liam.-Menj fel valaki szobájába, és pihenj le.

- Mindjárt...-ásítás-megyek haza, csak összeszedem magam. 

- Szerintem jobb lenne, ha most itt aludnál velünk.-Josh.

- Nem akarok zavarni. Meg a helyet sem akarom foglalni.

- Most szórakozol? Hol zavarnál ugyan? -szólt ismét Liam.

- De még semmi cuccom sincs itt.

- Majd valamelyikőnk ad neked pizsamának valót.

- Jó. Rendben. De csak, akkor ha nem zavarok.

- Dehogy zavarsz! -szólalt meg végre Louis is.

- És... Zayn merre van? -néztem körül.

- A konyhában.-mondta Harry.

- Oké. Akkor mindjárt jövök.-mondtam, majd felálltam Liam mellől, és elindultam a konyha felé. Mikor beértem láttam, hogy Zayn az asztalnál ül, könyökeivel támaszkodott az asztalon, és a karkötőivel babrált. Nem vett észre, így pár másodpercig csak néztem Őt.-Szia! -köszöntem végül, de csak halkan. Felém nézett, és halványan elmosolyodott.

- Szia! Felkeltél?

- Ühüm. Zavarlak?

- Nem, dehogy! Ülj csak le.

- Beszélhetnénk? De valami nyugisabb helyen, ahol kisebb az esélye, hogy megzavarnak.

- Persze. Menjünk fel a szobámba.-állt fel az asztaltól. Én csak bólintottam egyet, majd elindultunk a szobájába. Mikor beértünk mondta, hogy üljek le a hatalmas franciaágyára. Leültem, Ő pedig mellém.-Szóval? Miről szeretnél velem beszélni?

- Nem is tudom... Egyszerűen...alig tudom felfogni ezt az egészet. Hihetetlen, hogy Te és én valaha együtt voltunk. Amikor először mondtad, el sem akartam hinni. Aztán elkezdtem gondolkozni. Így már értelmet nyert a kis cetli is, meg a kép is, ami a szekrényemben van, és aminek a hátuljára az van írva, hogy örökké. Na meg persze a többi kép is logikus most már. De mégis annyira hihetetlen.

- Van róla fogalmam, hogy most mit érezhetsz. Össze vagy zavarodva.

- Igen. Nagyon is. És lelkiismeret furdalásom is van.

- Miért?

- Mert...mert, hogy akkor csak úgy elküldtelek Titeket. Főleg Téged, aki elméletileg a barátom volt.

- Nézd Perrie! Ez miatt ne legyen lelkiismeret furdalásod. Nem emlékeztél ránk. Nem tudtad, hogy kik vagyunk. 

- De Zayn! Majdnem egy évig voltunk együtt! És én semmire sem emlékszem ebből az egy évből! Egyetlen napra sem.-kezdtem ismét könnyezni.-És a tudat, hogy miattam vagy most ott, ahol vagy...egyszerűen kikészít. Annyira nagyon sajnálom Zayn.-zokogtam.

- Hé! -ölelt át.-Ne sírj! 

- De elbasztam az életed, hát nem érted? -szorítottam két oldalt a pólóját.

- Nem basztad el az életem. Megtanítottál szeretni. És ez alatt az öt év alatt nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád.
- Komolyan mondod Zayn? -szipogtam.
- Igen.-suttogta.
- Ennyire szerettél engem?
- Nagyon szerettelek Perrie.
- Annyira rossz, hogy nem emlékszek azokra az időkre.
- Ez nem a Te hibád.-simogatta a hátam. Egy jó ideig még ölelkeztünk, majd mikor már megnyugodtam elengedett.
- Zayn! Nagy baj lenne, ha ma itt aludnék? -kérdeztem.-A fiúk mondták, hogy aludjak itt, de gondoltam Téged is megkérdezlek.
- Nyugodtan itt aludhatsz.-mosolygott.-Engem ugyan nem zavarna.
- Köszi.-mosolyogtam halványan. Ő erre csak bólintott egy aprót, és elmosolyodott.-Na, akkor én megyek is. Hagylak aludni.-álltam fel az ágyról.
- Hova mész? -kérdezte.
- Kérek Liamtől valami pizsama szerűt. Meg meghúzom majd magam a kanapén.-válaszoltam.
- Adok én pizsamát. Meg itt is aludhatsz nálam. Elég nagy ez az ágy.
- A pizsamát azt megköszönném, de szerintem jó lesz nekem a kanapén is.-mosolyogtam.
- Biztos vagy benne?
- Igen.-bólintottam.
- Rendben. Akkor keresek valami ruhát.-állt fel az ágyról, majd a szekrénye felé indult.-Jó lesz, ha adok egy pólót meg egy rövidnadrágot? -kérdezte, miközben a szekrényében kutatott.
- Persze.-válaszoltam. Pár másodperc után a kezembe adott egy fekete pólót meg egy fehér rövidnadrágot.-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
- Nincs mit.-mosolygott vissza.
- A...fürdőt megtudnád nekem mutatni?
- Van a szobámhoz is egy, meg van egy kint a folyosón is. Melyiket szeretnéd?
- Nekem mindegy. Jó lesz a Tiéd is, ha nem gond.
- Akkor ott, az az ajtó lesz az.-mutatott egy fehér ajtóra.
- Oké. Köszi.-mosolyogtam, majd elindultam a fürdőbe.
- Ha valamire szükséged van, akkor csak szólj.
- Rendben.-mondtam, majd magamra zártam az ajtót. Levettem a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a hideg, és a meleg vizet, majd csak élveztem, ahogy a langyos víz végigfolyik a testemen. Pár percig csak a csempének dőlve álltam, és lazítottam. Miután rendesen lezuhanyoztam, elzártam a csapot, és már léptem volna ki a kabinból, amikor is eszembe jutott, hogy nem kaptam törölközőt.-Zayn! -szóltam ki a fiúnak.
- Tessék? -szólt vissza.
- Nem kaptam törülközőt.
- Oh! Tényleg. Egy perc.-mondta. Pár másodperc múlva kopogott is az ajtón.
- Bemehetek?
- Ömm.... Igen.-szóltam kicsit félénken.
- Ott lesz a mosdókagyló mellett.-mondta, majd már csak annyit hallottam, ahogy becsukta az ajtót. Óvatosan kidugtam a fejem a kabinból, hogy megbizonyosodjak róla, hogy már kiment. Mivel rajtam kívül nem volt bent senki, ezért gyorsan kiléptem a zuhany alól, majd megszárítottam, és felvettem Zayn ruháit, amiket adott. Miután mindennel készen voltam, megfogtam a ruháim, és kibattyogtam a fürdőből.
- Gyors voltál.-mosolyogva emelte át a tekintetét a tévéről rám.
- Igyekeztem.-mosolyogtam vissza.-Ömm...köszönöm a ruhákat meg minden.
- Nincs mit.-mosolygott tovább. Pár pillanatig, csak csendben bámultuk egymást. Ő mosolygott, én meg csak néztem Őt.
- Ömm...-tűrtem egy tincset a fülem mögé.-Jó illata van a tusfürdődnek.-szép volt Perrie! Ennél hülyébb témát nem is hozhattál volna fel. Idióta.
- Tetszik? -vigyorgott.
- Ühüm.-bólintottam.
- Akkor jó.-mosolygott.-Most már olyan illatod van, mint nekem.-nevetett.
- Igen.-picit én is nevettem. Ezután ismét csak néztük egymást.-Na, de én...megyek... Kérek Liamtől valami takarót meg párnát.
- Oké.-bólintott.
- Még egyszer, köszi.-nyitottam ki az ajtót.
- Szívesen.-mosolygott, majd én kiléptem a szobájából. Nem tudtam elindulni a szobája elől. Csak álltam, az ajtó előtt, és néztem ki a fejemből.
Oh Istenem! Azt hiszem, hogy bejön nekem ez a fiú. Sokkal jobban tetszik, ha ilyen kedves velem, mint most is. És a tudat, hogy egyszer együtt voltunk....pici mosolyt csal az arcomra, de mégsem. Szeretnék emlékezni arra az időre. Biztos, hogy nagyon jó volt. 
Nagy nehezen összeszedtem magam, majd bekopogtam Liam szobájába. Megkértem, hogy adjon nekem valami takarót, meg párnát. Először ellenkezett velem. Azt akarta, hogy majd én aludjak az Ő szobájában, Ő pedig majd lemegy a kanapéra, de nem engedtem neki. Nagy könyörgések után adott egy takarót meg párnát, majd lekísért a nappaliba. Én lefeküdtem a kanapéra, Ő pedig leült a lábamhoz. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán jó éjt kívántunk egymásnak, megpuszilta a homlokom, és felment aludni, kis idő múlva pedig én is elaludtam, úgy, hogy Zayn pólójának a nyakát szagolgattam, ami rajtam volt. Olyan jó az illata.

4. rész

Ahogy hazaértem azonnal lerúgtam magamról a cipőmet, felakasztottam a dzsekimet a fogasra, kiraktam a zsebemből a kulcsokat, majd a konyha felé vettem az irányt. Kinyitottam a hűtőt, ahol legalább három percet álltam, és gondolkoztam, hogy mit egyek, majd egy szendvics mellett állapodtam meg.
Épp, hogy megcsináltam magamnak a szendvicset csengettek. Hát ezt nem hiszem el! Nem tudott volna várni még úgy öt percet, amíg megeszem a kajámat?! Puffogva az ajtó felé sétáltam, majd kitéptem azt a keretből. Már mérgesen kérdezni akartam az illetőt, hogy "Mi van???", de ismét megláttam a göndör fürtöket, és meg sem tudtam szólalni. Hé! Mi van velem? Mi az, hogy meg sem tudtam szólalni?...
- Harry! Hát te? -csodálkozva bámultam a mosolygós, magas, göndör srácra velem szemben.
- Szia Perrie! -mosolygott tovább.-Bejöhetek?
- Ööö.. Aha.-mondtam, közben pedig kijjebb tártam az ajtót, hogy bejöhessen.-Kérsz inni, vagy enni valamit?
- Nem, köszi.
- Én viszont most akartam volna enni, mert farkaséhes vagyok, szóval nagy baj lenne, ha én közben majszolnék valamit? -indultam meg a konyha felé.
- Nem, dehogy! És bocsi, hogy rosszkor jöttem.-ültünk le az asztalhoz.
- Semmi baj. Nem zavarsz. De pontosan miért is jöttél? -haraptam a szendvicsembe.
- Csak megakartam nézni, hogy jól vagy-e.
- Miért ne lennék jól?
- Zayn elég csúnyán viselkedett veled.
- Ja, az engem nem izgat. Hidegen hagy. Még egy ember, aki utál. Nagy ügy! Már megszoktam.-vontam meg a vállam.
- Ezt, hogy érted?
- Nincsenek barátaim. Tök egyedül vagyok. Nem szeret senki.-mondtam, mintha ez olyan természetes lenne.
- De miért?
- Mert elég érdekes személy vagyok. Kicsit - úgymond - sötét természetű. Voltak barátaim - állítólag -, de Őket is eltaszítottam magamtól. Családom meg nincs. Vagyis most már ott van Liam, de nem tudom, hogy mondhatom-e már Őt a családomnak.-nevettem el a végét.
- Hogy érted azt, hogy "állítólag" voltak barátaid?
- Nem emlékszek rájuk.
- Miért?
- Ebbe, most inkább ne menjünk bele.
- Nem szeretnél róla beszélni?
- Nem igazán.
- Rendben. Bocs, ha tolakodó voltam.-szabadkozott.
- Semmi baj. Nem voltál tolakodó, csak tudod nem szeretek erről beszélni. Meg még nem is vagyunk olyan kapcsolatban, hogy mindent elmondjak magamról Neked. Félreértés ne essék! Nincs bajom veled! Csak zárkózott típus vagyok, és nem szeretem kiteregetni a magánéletem.
- Ez érthető. De remélem, hogy egyszer leszünk olyan jóban, hogy elmondasz nekem ezt-azt, és majd megbízol bennem.-mosolygott.
- Majd kiderül.-mosolyogtam én is. Pár másodpercig csak csendben néztük egymást, amitől kicsit zavarba is jöttem, így inkább felhoztam valami témát.-Amúgy... Az a majom mit szólt, hogy elmentem onnan?
- Ki? Zayn?
- Ja. Gondolom örült neki.
- Nem mondott semmit. De rendesen lecsesztük.
- Mert?
- Mert nem volt joga így viselkednie veled.
- Nem is értem, hogy miért volt baj az neki, hogy én ott vagyok.
- Én sem.
- Apropó! Ti honnan tudtátok a nevem? -hunyorítottam.-Oké, hogy Liam tudta, de Ti?
- Ömm... Liam... Liam mesélt rólad... És amikor megláttalak gondoltam, hogy Te...vagy az.-pár pillanatig, csak fürkésztem a tekintetét. Valamit titkol ez a srác.
- Már megint fura vagy Styles.
- Én már csak ilyen fura fazon vagyok.
- Aha. Ha Te mondod.
- Na jó! Szerintem én most megyek.-állt fel az asztaltól.
- Nem ráérsz?
- A fiúk nem tudják, hogy hol vagyok. Már biztos keresnek.
- Nagyfiú vagy már. Tudsz magadra vigyázni. Vagy nem?
- De, tudok, csak... mindegy. Mennem kell.
- Hát oké.-álltam fel én is.
- Remélem, hogy még találkozunk.-állt meg az ajtóban.
- Ha az a pöcs haverod nem lesz a közelben, akkor lehet.-nevettem.
- Vele ne is foglalkozz. Egy idióta.
- Ebben van valami.-mondtam, mire csak elmosolyodott.
- Na de tényleg megyek. Akkor majd valamikor összefutunk.
- Oké.
- Jó legyél!
- Megpróbálok.-nevettem.-Puszilom Liamet meg a többieket is. Kivéve...
- Zaynt.-fejezte be a mondatomat.
- Igen.-nevettem.
- Oké. Átadom nekik.-mosolygott.-Na jó éjt!

- Neked is.-mondtam majd már el is tűnt.

~Harry szemszöge~

Mikor a házunk elé értem láttam, hogy még mindenhol égnek a lámpák. Benyitottam az ajtón, leszültem magamról a cipőmet meg a kabátomat, majd bementem a nappaliba, ahol Liam, Niall, Louis, és Josh voltak.

- Hol van Zayn? -kérdeztem, miközben leültem az egyik fotelba.

- Fent a szobájában.-Niall.

- Mit intéztél Perrie-nél? -kérdezte Liam.

- Mindjárt mondom.-mondtam a srácnak.-Malik! -kiabáltam fel az emeletre.

- Mi van? -jött a nem éppen kedves válasz.

- Gyere le! 

- Minek?

- Csak told már ki a segged abból a szutykos lyukból.-nem kellett egy perc, de már hallottam, ahogy a lépcsőn trappol lefelé.

- Mi van? -állt meg a nappali ajtajában.

- Ülj le! -utasítottam, mire le is ült Josh mellé.

- Na? 

- Először is, ha kérhetem ne flegmázz!

- Nem vagy az apám.-jött az egyszerű válasz.

- Zayn! -szólt rá Josh.

- Oké. Bocs. Szóval? 

- Beszéltem Perrie-vel.

- És? 

- Bocsánatot kellene kérned Tőle.

- Mert? -húzta fel mindkét szemöldökét.

- Mert egy rohadék voltál vele.

- De nincs hozzá közöm.

- De, van közöd hozzá.-szólt Liam.

- Szereted? -kérdeztem.

- Hogy szeretném már? Normális vagy?

- Szóval nem kell neked?

- Dehogy kell! 

- Ezek szerint kitartasz a pia, a cigi, meg a sok drog mellett - az útszéli kis kurvákat meg ne is említsem - minthogy inkább megszereznéd Perrie-t, aki egy normális lány? -szólalt meg Niall is.

- Igen Niall, kitartok mellettük. De ehhez nem sok közötök van szerintem.

- De igen is van Zayn. A barátaid vagyunk. Csak segíteni akarunk neked.-mondta Liam.

- Ha a családomra nem hallgattam, szerintetek majd rátok fogok?

- Örülnénk neki.-Josh.

- Jó nekem ez így. Szóval, ha lehet ne szóljatok bele az életembe. Egyikőtök sem az apám, sem az anyám. Csak a haverjaim vagytok.-mondta, majd fogta magát, és elindult az emeltre.

- De a legjobb haverjaid vagyunk! -ordítottam utána. 

- Ha tényleg azok vagytok, akkor békén hagytok! -kiabált vissza már az emeltről.
- Ez teljesen megkattant.-állapította meg Josh.
- Szerintem megint drogozott.  

- Szerintem meg pont ez az, hogy nem. Olyankor szokott ilyen ingerült lenni, amikor már régen nyomta be magát.-mondtam.
- Ja. Meg szerintem Perrie váratlan érkezése is rátett neki egy lapáttal.-Louis.
- Aha. Szerintem is.-bólogattam.
- Kurva jó érzés, hogy az állítólagos legjobb haverjaim kibeszélnek a hátam mögött.-állt meg Zayn a nappali ajtajában karba tett kézzel. 
- Zayn! Mi csak...-kezdte Liam, de nem tudta befejzni.
- Hagyjuk, oké?! Inkább lelépek.-mondta, majd a kabátjáért és a cipőjéért nyúlt.
- Hova mész? -kérdezte Tőle Niall.
- Sétálni.-jött az egyszerű válasz.
- Te nem szoktál csak úgy sétálni.-mondtam, miközben Ő a cipőjét húzta fel.
- Hát most fogok.
- Biztos, hogy nem fűért, vagy porért mész? -Josh.
- Nem Josh! Nem oda megyek! -akadt ki Zayn, majd kiment a házból és ránk vágta az ajtót.

~Perrie szemszög ~

Miután Harry elment, lefeküdtem a kanapéra, és megnéztem egy filmet. Ahogy a filmet is megnéztem gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni, mert nagyon unatkoztam. Ezért rossz, ha teljesen egyedül van az ember. Felmentem a szobámba, leültem az ágyamra, és csak néztem ki a fejemből. Aztán eszembe jutott a kép. Kihúztam a fiókot, kivettem belőle a képet, és csak néztem. Mi közöm nekem ehhez a fiúhoz? Honnan tudta a nevem? És miért volt velem olyan gonosz? Tettem volna valamit ellene? Ha igen, akkor mit? Istenem! Utálom az életem! Ledobtam a képet magam mellé az ágyra, felálltam, lementem a földszintre, felvettem a dzsekimet meg a cipőmet, zsebre vágtam a kulcsaim, és kiléptem a házból. Ki kell szellőztetnem a fejem!

Miközben sétáltam a sötét utcákon, és gondolkoztam, egy férfi hang megszólított.

- Hé! Édes! -hátrafordultam a hang irányába, de nem láttam, hogy ki az, így inkább tovább battyogtam, de a pasas csak nem nyugodott le.-Szöszi! Te ott előttem! Igen kis formás hátsód van! -egyre közelebbről hallottam a hangot, így gyorsabb tempóra kapcsoltam.-Nincs kedved egy menethez?

- Kopj le, barom! -emeltem felé a középső ujjam.

- Na mi van kis csaj? Csak nem beijedtél? -nevetett.

- Kopj már le! kiabáltam. Egyszer csak valaki megfogta a csuklómat. Ujjai mélyen a bőrömbe passzírozódtak, és egy sötét sikátor felé húzott.-Eressz már el Te barom! -visítottam, ahogy a falnak nyomott. Mind két kezemet nekinyomta a falnak a fejem mellett, testét pedig az enyémnek nyomta. Mozdulni sem bírtam.

- Nem csak hátulról vagy jó.-fúrta arcát a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Undorodtam a helyzettől. 

- Takarodj már! -próbáltam ellökni magamtól, de nem ment.

- Nyugi Bébi! Csak egy menet az egész. Neked is jó lesz, meg nekem is.-vigyorgott, majd a nyakamnak esett.

- Nem lesz egy menet sem! -ficánkoltam közte, és a fal között.

- Mondod Te.-vigyorgott, majd elkezdte lehúzni a dzsekim cipzárját. 

- Húzz már a francba! -ordítottam, mire megjelent a sikátor végén egy sötét alak.

- Hé! Mi folyik itt? -szólt az ismeretlen.

- Semmi közöd hozzá.-nézett a támadóm az ismeretlen felé.-Na húzz innen.-biccentett fejével, majd figyelmét ismét nekem szentelte.

- Kérlek segíts! -könyörögtem, mire közelebb jött az illető.

- Na jól van haver! Ennyi volt! Engedd el a lányt.

- Mert, ha nem, akkor mi lesz? -eresztett el végre a támadóm.

- Rohadtul szétverlek!

- Pff... Na pattanj innen.-mondta a támadóm, és ismét a nyakamnak esett, amitől én csak nyöszörögtem. Hirtelen a megmentőm leszedte rólam azt a férget, lelökte a földre, és - nekem háttal - elém állt. Akkor tudatosult bennem, hogy a megmentőm nem más, mint Zayn! Iszonyatosan meglepődtem.

- Na takarodj innen, ha nem akarod, hogy szétverjem a képedet! -mondta Zayn a gyereknek. A srác nagy idegesen feltápászkodott a földről, majd elment onnan.-Jól vagy...-fordult velem szembe -Perrie?! -csodálkozott.-Mit keresel itt?

- Láthatod, hogy nem önszántamból jöttem ide.-húztam fel a dzsekim cipzárját, majd elindultam hazafelé. 

- Nehogy megköszönd! -szólt utánam.

- Kösz.-morogtam az orrom alatt, majd mentem tovább.

- Ennyi? -szólt ismét, mire megfordultam.

- Mit vártál? Hogy majd a nyakadba ugrok vagy mi? Elég nagy pöcs voltál ma velem, és most is csak azért segítettél, mert nem tudtad, hogy én vagyok az! -fakadtam ki, közben egyre közelebb léptem hozzá.

- Nem, nem vártam, hogy a nyakamba ugorj! De azért egy 'Köszönöm Zayn, hogy megmentetted a seggem' igazán jól esett volna!

- Nekem is jobban esett volna, ha mondjuk csak egy sziát vágtál volna hozzám.-erre nem mondott semmit, csak bámult rám.-Látom veled is lehet beszélni.-forgattam a szemeim, majd elindultam hazafelé.

Már majdnem otthon voltam, amikor valaki utánam szólt.

- Hé! Várj! -hátrafordultam, és láttam, hogy Zayn rohan utánam.

- Mit akarsz? -nem álltam meg, csak haladtam tovább.

- Először is azt, hogy állj meg végre!

- Tessék! Megálltam! És most? -álltam előtte karba tett kézzel.

- Nézd Perrie! Ne haragudj rám a mai nap miatt! Elég feszült voltam ma, és amikor megláttalak nálunk, kicsit kiakadtam.

- De miért? Mi bajod van velem?

- Ez hosszú történet.

- Van időm.

- De nekem nincs.

- Pff! -fintorogtam.

- A lényeg, hogy bocsájts meg. És gyere el velem holnap vacsorázni.-mondta halál komolyan, amin én nagyon meglepődtem. Hogy én menjek el Vele vacsorázni ezek után? Normális ez?

- Te jól érzed magad Zayn? Azt hiszed, hogy egy bocsánatkérés, és egy vacsorameghívás kárpótol?

- Kérlek! -suttogta.-Utána, ha akarod örökre békén hagylak, csak előtte engedd meg, hogy megmagyarázzak pár dolgot.

- Magyarázd meg most!

- Jó.-sóhajtott.-Elmondok pár dolgot.

- Remek! Akkor gyere át!

- Oké. Gyorsan hazaszaladok a mobilomért, mert az otthon maradt, meg szólok a fiúknak, és jövök.-indult hazafelé.

- Várj! Tudod a címem? -szóltam utána.

- Majd...majd megkérdezem Liamet vagy Harryt. Na szia! -mondta, majd már el is tűnt.